2024. december 21., Szombat
Hírarchívum
Körinterjú a Bevezetés a sportba program edzőivel – III. rész: Farkas Zsuzsanna, testnevelés tanár

Farkas Zsuzsanna, testnevelés tanár

– Sportra nevelés játékos formában –

A Sepsi Arénában október másodikától indult Bevezetés a sportba gyerekfoglalkozás rendkívüli népszerűségnek örvend azóta is. Mostani sorozatunkban a program edzőit szeretnénk bemutatni. A sorozat első részében Dombi Szabolcs kosárlabda edzővel beszélgettünk, a második részben szintén egy kosárlabda edzővel, Kovasch Norberttel, a harmadik részben pedig egy testneveléstanárral találkoztunk, Farkas Zsuzsannával. Zsuzsa a brassói Transilvania Egyetem Testnevelés és Sport Karán végzett és testneveléstanárként dolgozott, és alig néhány hete kezdte az „edzősködést” a kicsikkel.

  Fotó: Vargyasi Levente

Ez az első edzői tapasztalatod, rögtön a kicsikkel kezdted?

- Én testnevelő tanárként dolgoztam, de most sem hívnám magam edzőnek, hiszen, amit itt csinálunk, az inkább tornaóra kiegészítés, mint edzés, már olyan értelemben, hogy nincs a találkozóknak egy pontos tematikája, inkább általános fizikai felkészítőt tartunk.

Tekintve, hogy a tanári pályáról kerültél ide, és még egészen friss vagy ebben a munkában, mi számodra a legnagyobb kihívás?

- Napjainkban elég mozgásszegény életmódot folytatunk, sajnos, és ez akaratlanul is kihat a gyermekeinkre, hiszen ők azt a mintát követik, amit otthon látnak. Az a legnagyobb kihívás, hogy  mutassunk nekik egy alternatívát, egy lehetőséget például a délutáni szabadidő eltöltésére, hátha így is tudjuk csökkenteni a képernyő előtt töltött időt.

Említetted, hogy még csak néhány hete dolgozol itt a Sepsi Arénában, ebben a programban. Van-e valami kedves, vicces, megható történeted ezzel a munkával kapcsolatban, amióta elkezdted?

- Konkrét vicces történetem nincsen, viszont minden nap mondanak olyan édes dolgokat a kicsik, amik megmaradnak. Legtöbbször azt mondják, hogy „jaj, hogy szeretem az Arénát”, vagy, hogy ez a legjobb játék.

Mit szeretsz a legjobban a munkában?

- Szeretek gyerekek között lenni, velük dolgozni. A legjobb dolog mosolyt csalni az arcukra, de nem csak ez, hanem az is, amit mi kapunk tőlük. Olyan jó kedélyűek, olyan pozitív energiát sugároznak, hogy az hihetetlen.

Fotó: Vargyasi Levente



<< vissza



Oldal megjelenítése: 53216    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem