2024. december 21., Szombat
Hírarchívum
Rangos meghívottak a III. Nemzetközi Kovácstalálkozón

Huszonhat kovácsmester négy országból mutatja be míves portékáit Sepsiszentgyörgy központjában szeptember 8-10. között a III. Nemzetközi Kovácstalálkozó alkalmával – jelentették be a szervezők csütörtöki sajtótájékoztatójuk keretében.


 Fotó: Vargyasi Levente

A rendezvényen az olaszországi Niko Giordani különleges fémötvözési-kovácsolási technikákat mutat be, és itt lesz Magyarország egyelten női lópatkoló kovácsa, Kajas Viktória, aki vasárnap tart bemutatót. Az érdeklődők megtekinthetik, hogy készül a tehénpatkó, megtudhatják, hogy mi is a késdamaszkolás és láthatják az idelátogató kovácsokat munka közben a különleges látványműhelyekben. A szabadtéri rendezvény megnyitóját gazdag kulturális műsor kíséri, és az érdeklődők helyben készült hagyományos ételeket is fogyaszthatnak a helyszínen.
 
2013-ban Nagy György olaszteleki kovácsmester kezdeményezésére jött létre a Nemzetközi Kovácstalálkozó, és az előző kiadások sikerét látva a város felkarolta a rendezvényt, így idén ez az új főtéren kapott helyet, ismertette a rendezvény előzményeit Sztakics Éva, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere. „Mi büszkénk kell legyünk arra, hogy a megyében van olyan kovácsmester, aki a családi hagyományt vitte tovább és a szakmaiság megszállottja. Az önkormányzat mindig felkarolta az ilyen jellegű hagyományőrző kezdeményzéseket” – tette hozzá az alpolgármester.
 
„Színes kulturális kiegészítő műsort szerveztünk a kovácstalálkozó keretében, amelynek része a művelődési ház Kincskeresők Néptáncegyüttesének és a Százlábú néptáncegyüttes műsora, valamint a Székelyföldi Magyar Szablyavívó Iskola bemutatója. Az első estét pedig a Háromszék Táncegyüttes Az én mesém c. évadnyitó táncjátéka zárja” – emelte ki a találkozó kísérőrendezvényeit Dulányi B. Aladár, a rendezvényt szervező Kónya Ádám Művelődési Ház menedzsere.
 
Nagy György kovácsmester, a rendezvény ötletgazdája elmondta, hogy külföldet többször megjárva, ötlött fel a gondolat, hogy miért ne lehetne itthon is egy találkozót szervezni. A céhes világban inaskodás formájában terjedt a mesterség, manapság ilyen jellegű szakmai összejöveteleken van lehetőség megismerni a különböző irányzatokat. A harmadik kiadásra rangos szakmai találkozóvá nőtte ki magát a kezdeményezés, igazi szakmai bemutatókra, konferenciára és egy nagyszabású, közel 100 egyedi tárgyat számláló kiállítás bemutatására kerül sor. A kiállított tárgyakat nem lehet a helyszínen megvásárolni, ám a jelenlévő kovácsok szívesen eleget tesznek a megrendeléseknek.
 
A rendezvény részletes programja elérhető a kultur.ro oldalon.
 
Szervezők: Nagy György ötletgazda, Sepsiszentgyörgy önkormányzata, Kónya Ádám Művelődési Ház
Partner: Székely Nemzeti Múzeum



<< vissza



Oldal megjelenítése: 23674    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem