Egy év mandátum – csapatban dolgozunk | Rendezett parkolókkal, új játszóterekkel és gondozott zöldszigetekkel gazdagodott Sepsiszentgyörgy az elmúlt egy év során, épül a Tamási Áron Színház új stúdióterme, közeledik a befejezéshez a legújabb ANL programos tömbház – többek között ezeket mutatta be egy éves mandátumának beszámolója alkalmából Antal Árpád András Sepsiszentgyörgy polgármestere a sajtó képviselőinek, akikkel városnéző körútra indult.
A város vezetője elmondta, Sepsiszentgyörgyön nagyon sok, kevésbé látványos beruházás zajlik: több utcában felújították a csatornarendszert, abból a 40 utcából, ahol eddig nem volt csatornázás már csak 33 van hátra. A szemétkukák lecserélése is folyamatban van, a közlekedés minőségét rontó, kiálló csatornafedőkből pedig közel száz darab kerül hamarosan lecserélésre, helyükre állítható aknatetők kerülnek. Sepsiszentgyörgy polgármestere hangsúlyozta: nem csak a város külalakját, hanem a lakók jövőképét is pozitív irányba szeretné megváltoztatni. Antal Árpád úgy értékeli, hogy a tervezés ebben is sokat segít, hiszen a rendezett fejlesztési elvek mellett a befektetők számára is vonzóbb lesz a város. „A városrendezési terv meghatározza a fejlődés irányát is. Mindannyian olyan városban szeretnénk élni, amely rendezett, gondozott, ebben az irányban kell elindulni.
Az egy évvel ezelőtt meghozott, vállalkozóbarát intézkedések mostanra hozták meg az eredményt” – emelte ki legfontosabb prioritását Antal Árpád András. A Szépmezőre tervezett agráripari illetve információs technológia park megvalósításának irányába is konkrét lépéseket tett a helyi önkormányzat. A Regionális Operatív Programból elhagyott ipari területek rehabilitálására megközelítőleg 25 millió eurót lehetne lehívni. Sepsiszentgyörgy is erre az alapra pályázik, így lehetséges lenne olyan területet létrehozni, amelyre a befektető könnyűszerrel felépíthet bármilyen ipari ingatlant. A város pályázata rendkívül esélyes, hiszen kevés település rendelkezik hasonló ingatlanokkal, amelynek értéke megközelítőleg 14 millió euró.
Antal Árpád arról is beszámolt, hogy jó úton haladnak a tárgyalások az Európai Fejlesztési Bankkal, ha sikerül Sepsiszentgyörgy 10 millió eurós kölcsönt kapna. A városközpontot célzó fejlesztések értéke 15 millió euróra tehető, ami a regionális vízszolgáltatóra fordított 30 millió euróval együtt közel 60 millió eurós beruházást jelent a vidéknek. A városvezető rámutatott: ilyen beruházások mindenképp pozitív változást jelentenek majd a város számára. Bár a befektető neve egyelőre még nem nyilvános Antal Árpád arról is tájékoztatta a sajtót, hogy a városból Csíkszereda irányba vezető útszakasz mellé már jövőre elkészülhet egy retail park, ahol több bevásárlóközpont is helyet kapna. A polgármester elmondta: az osztrák érdekeltségű cég azt szeretné, hogy jövő év karácsonyára már az új üzletekben lehessen bevásárolni.
Antal Árpád András ez alkalommal megköszönte munkatársainak munkáját, mint mondta, fiatal csapattal egészült ki a polgármesteri hivatal munkaközössége, így a fiatalos lendület, a kreativitás a sok év alatt felhalmozott közigazgatási tapasztalattal együtt látványos eredményt szül.
Fotók: Henning János, Vargyasi Levente
| << vissza
Oldal megjelenítése: 23763
|
Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!
|