2024. december 21., Szombat
Hírarchívum
Újra megnyílt a Regionális Operatív Program tömbházszigetelésre vonatkozó programja

A tavalyról már ismerősnek tűnhető, energiatakarékosságot támogató Európai Uniós program pályázati felhívása július 27-én jelent meg. A program célja, hogy támogassa az energiahatékony megoldások kidolgozását, beleértve ezáltal a tömbházak szigetelését is.


Fotó: Vargyasi Levente

A szigetelési programok egészen 2016 novemberéig kormányprogramként működtek, ám tavaly év végétől a Regionális Operatív Program keretében vannak támogatva. A Központi Fejlesztési Ügynökséghez 2017. augusztus 28. és 2018. február 28. között lehet pályázatot benyújtani, a hat hónapos időtartam lehetővé teszi a lakótársulások számára, hogy kellően felkészüljenek a pályázat beadására. A tömbházak külső szigetelésével együtt olyan további munkálatokra lehet pályázni, mint tetőfelújítás, központosított fűtésrendszer kialakítása, liftek korszerűsítése, vagy alternatív energiák kialakítása.

Ami a felújítási munkálatok költségét illeti, annak 60%-át uniós források fedezik, 25%-át a lakóknak kell havi részletben vállalniuk, a fennmaradó 15%-ot pedig az önkormányzat fizeti.
A programban részt venni kívánó lakótársulások irányában megfogalmazott elvárások idén sem változtak az önkormányzat részéről, vagyis a jelentkezéshez szükséges iratcsomónak tartalmaznia kell a lakótársulási határozatot, a lakószövetség tartozására vonatkozó igazoló papírt a közművektől, a lakók névsorát, valamint a lakrészenként 300 lejes letétet. A pályázatoknak ugyanakkor magukban kell foglalniuk az igénylő lakótársulások tömbházainak hőszigetelésére vonatkozó beruházási munkálatok kivitelezési tervét (DALI) is.

Tavaly csökkentette az önkormányzat a garancia összeget 300 lejre, ugyanis az előző években lezajlott hőszigetelési programok tapasztalata azt mutatta, hogy az előző években meghatározott díj (egy garzon felújítása 2 000 lejnyi, egy 2 szobás lakás 4 000 lejnyi, míg a 3 és 4 szobás lakások 6 000 és 7 000 lejnyi önerőt jelentettek) befizetése sok esetben gondot okozott a lakóknak. A felújítás akkor kezdődhet el, ami után a 300 lejes letétet az adott tömbházban lakók minimum 2/3-a teljesítette.
A teljes hozzájárulás pontos összegét a lakások konkrét felmérése után állapítja majd meg a kivitelező, akit versenytárgyalás útján választanak ki, ami után szintén módosulhat, akár csökkenhet a tervezés során meghatározott összeg. A fent említett 300 lejes letéti díjat azonban a nem nyertes pályázók elveszítik.

Érdeklődni Sepsiszentgyörgy polgármesteri hivatalának Fejlesztési és Befektetési Irodájában lehet, Veres Istvánnál személyesen a 16/A sz. irodában, vagy a 0267-315432-es telefonszámon.
A programról, a kiírásról, valamint az idei feltételekről bővebben a Pályázati útmutató 3.1. Fejlesztési prioritás, A Beavatkozási Terület pontjában olvashat.



<< vissza



Oldal megjelenítése: 64262    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem