Folytatódnak a javítások városszerte | A sepsiszentgyörgyi önkormányzat folytatja a terek és zöld szigetek rendezését városszerte. Az elmúlt héten felújították a Székely Mikó Kollégium előtti kis zöld szigetet, melyet színes virágokkal díszítettek, hasonlóképpen fogják felújítani a Szent György téri zöldövezetet is.
Az Erzsébet parkban a sziklakertet virágokkal ültették be és a parkban található lépcsők mellé kovácsoltvas korlát került. „Az önkormányzat tervei között szerepel, hogy idén friss aszfaltszőnyeg kerüljön a központ utcáira és járdáira, valamint kísérleti jelleggel néhány nemzetközi szabványnak megfelelő gyalogátjáró kialakítását is tervezzük, melyek különlegessége, hogy piros alapra kerülnek majd a fehér csíkok”- ismertette Antal Árpád András polgármester.
Folytatják az új parkolóhelyek kialakítását és a régiek felújítását, a Spar üzlet mögötti lebontott romos hőközpont helyén újabb parkolóhelyeket hoznak létre. Idén újabb 10-12 játszótér felújítására kerül sor, megközelítőleg 2 milliárd új lej értékben. Megszüntették a Kolcza-tagi Hóvirág utcában található szeméttelepet és folyamatban van a szentgyörgyi utcák felújítási programjának előkészítése is, amelynek keretében négy év alatt felújításra kerülne a szentgyörgyi utak és utcák egyharmada.
Antal Árpád András polgármester sikeresnek nevezte a József Attila utcai aknatetők kicserélését, a továbbiakban még legalább száz darab aknatetőt fognak kicserélni azokban az utcákban, ahol nem kell nagyobb szabású javításokat végezni, valamint a közlekedési és helységnévtáblák kicserélésére is sor kerül még idén.
Az önkormányzat továbbá száz darab köztéri padot vásárolt, melyeket lakószövetségek igényelhetnek, és melyeket a tömbházak elé és köré szántak, igény szerint a város újabb padokat is vásárol majd.
Fotók: Karda Zenkő, Vargyasi Levente
| << vissza
Oldal megjelenítése: 23349
|
Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!
|