2024. december 21., Szombat
Hírarchívum
Kisiskolásoknak vetítenek jövő héttől a megújult Művész Moziban

Sajtólátogatással és rövid kedvcsináló vetítéssel egybekötött sajtótájékoztatón ismertette Antal Árpás András polgármester, Sztakics Éva alpolgármester, Márton Árpád parlamenti képviselő és Miklós Zoltán helyi tanácsos a megújult Művész Mozi körüli hosszú jogi procedúrát és azokat az utolsó simításokat, amelyek a széles közönség előtti megnyitásához szükségesek.

Fotó: Albert Levente

2008-ban némi módosítás után a parlament elfogadta azt a kormányhatározatot, amely előírta, hogy a RADEF mozivállalatnak át kell adnia az addig bérbe adott és nem eredeti, filmvetítési célra használt ingatlanokat a helyi önkormányzatoknak.
A 2009. január 31-ével érvénybe lépett törvényt követve március 31-én elsőként Sepsiszentgyörgy önkormányzata írta alá a szerződést a RADEF mozivállalattal. A Helyi Tanács jóváhagyása után még több mint 28 per állt az önkormányzat előtt, amire valóban birtokba vehette az épületet.
2012. március 22-én sikerült kilakoltatnia az akkori bérlőt, 2014. január 07-én elindíthatta a közbeszerzést az épület felújítására és végül 2015. december 1-jén átadta az ingatlan egy részét az Andrei Mureşeanu Színháznak.

A mozi épületét az önkormányzat átadta a Kónya Ádám Művelődési Háznak, és jövő héttől kezdetét veszik az első körben kisiskolásoknak szervezett ingyenes vetítések. Mindaddig, amíg minden engedély meg nem érkezik, nem lehet jegyet értékesíteni, így a széles közönség felé való nyitás még egy keveset várat magára.

   Fotó: Albert Levente


Összegek tekintetében Antal Árpád András polgármester elmondta, hogy a teljes épület felújítása 6.005.860 lejbe, a modern vetítési technika 654.861 lejbe és az Andrei Mureşeanu Színház saját termének kialakítása 396 274 lejbe került.


Márton Árpád parlamenti képviselő sikertörténetként könyveli el a sepsiszentgyörgyi mozi visszaszerzését és újra működésbe helyezését, amely bizonyítéka a kormányzat, a parlament és az önkormányzat valós együttműködésének.


A felújítási terv Damokos Csaba munkája, a kivitelezést pedig helyi vállalkozók végezték,  a régi szocreál épület helyén ma egy teljesen modern épület áll. Sztakics Éva alpolgármester elmondta, hogy a rengeteg procedúra és az előre nem látott történések miatt tolódott ki az átadási határidő, azonban ma már csak néhány engedély megadására várnak, hogy utána a román mozihatósághoz (Centrul National al Cinematografiei, CNC) leadhassák engedélyeztetési kérelmüket. Amint a hatóság jóváhagyja a kérelmet, elkezdődhetnek a jegyköteles vetítések, és megnyílhat a mozi a lakosság előtt.


A filmekre vonatkozó elképzelés, hogy a legfrissebb hollywoodi filmek mellett művészfilmeket is vetítenek. A modern felszerelésnek köszönhetően speciális szatelit antenna révén például élőben nézhetjük a világ bármely pontján megrendezett  premier előadásokat is.


Miklós Zoltán helyi tanácsos kiemelte, hogy a mozinak az önkormányzat a lehető legjobb gazdája, aki képes újra kultúrát lehelni az épületbe, megszólítva azt a közönséget is, amely eddig a közeli nagyvárosba, Brassóba ment el egy-egy filmvetítésre.



<< vissza



Oldal megjelenítése: 27468    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem