2024. március 29., Péntek
Hírarchívum
Szombaton a papírmeséké a Főtér – Családoknak szóló rendezvénysorozat veszi kezdetét Sepsiszentgyörgyön

A városi gyermeknapok sikerének lelkesítő ereje, a programok népszerűsége szülte a Családi Nap sorozatának ötletét - mondják a szervezők, akik szombaton, július 2-án egésznapos rendezvényt kínálnak a Főtéren. Az elképzelés szerint, azok a szervezetek és egyesületek rendeznek programokat, akik az elmúlt években a gyermeknap lebonyolításában is részt vettek. A nyár során olyan foglalkozásokra hívnak, ahol gyermek és felnőtt együtt alkothat, játszhat és fedezhet fel újdonságokat. Az első alkalommal Demeter Éva múzeumpedagógus szervezésében zajlanak a tevékenységek, aki 11 és 13 óra, illetve délután 16 és 18 óra között a Főtér szökőkút melletti füves részére várja a 3 és 12 év közötti gyermekeket.  A nap a japán kamishibai köré formálódik: olyan papírszínházi meséket láthatunk, melyek a színekkel és formákkal való játékra ösztönöznek. Lesz szivárvány és tengerfestés. A családi nap eső estén vasárnap lesz megrendezve.

Akinek már mondtak mesét képeskönyvből, vagy húzogattak előtte ide-oda mozgó papíralakokat, és színes árkon-bokrok és tengereken át tartottak a varázslatok, az tudja milyen a papírszínház. Kemény lapjait felállítva, az egész családnak el lehet mutogatni a királylány három aranyalmáját, eltáncolni a cipőket, vagy szépen fel lehet sorakoztatni papíralakokból az egész lapáthoz ragadt falunépet. A japán kamishibai szó pedig szószerinti fordítás szerint színházi játékot jelent papírból. A papírszínház magyar elődje az úgynevezett képmutogató volt. E régi előadóformát, a vásárosok mutatványosainak egyik egyszerű és sűrített műfaját, újra fel lehet fedezni több gyermekszínház és bábszínház kínálatában. Itthon is üdvözletes a kezdeményezés, hiszen a szakértők szerint a kamishibai legfontosabb sajátossága, hogy képes a gyermekek figyelmét teljesen fókuszálni.  „A mai gyermek számára sem ismeretlen a papírszínház fogalma, a mesélő szerepe sem lett más, mint évszázadokkal ezelőtt. A kamishibai egy közös, kollektív élmény tud lenni, a szórakoztatásra és tanításra, a közösségformálásra és megtartásra, a közösségi értékek közvetítésére is alkalmas a módszer, illetve  bizonyos szituációk feloldása is megtörténik a játék által és közben, és nem utolsó sorban az irodalom és mítoszok irányába való nyitásra is hozzásegít.” – véli Demeter Éva foglalkozásvezető.  A képes Családi napon olyan papírszínház meséket mutatnak be a gyermekeknek, amelyek a színekkel és formákkal való játékra ösztönöznek. Az interaktív papírszínház előadások alatt képzeletben a sarkvidékre,  a tenger mélyére utaznak, sétájára kísérnek egy szemüveges kislányt, és egy sárkányt is meglátogatnak, akitől a varázskelmét lopták el –  fejtette ki a részleteket a foglalkozásvezető. A közös alkotásokban  kipróbálhatóak olyan eljárások, amelyekkel különböző pontokat lehet formálni: ujjfestés, lábbal való festés vagy fröcskölés. Délután csodapalástot díszíthetnek a gyermekek, majd az elrejtett kincsek megkeresése következik.
Az első Családi Napon, július 2-án, szombaton 11 órától, négy mese szól a gyermekeknek a japán kamishibai technikája által, de az interaktív papírszínház az egész család számára képzőművészeti élmény lehet.

A Családi nap a Főtéren teljes programja:

11. 00 Mese: Lássuk a medvét! – Szivárványfestés

A mese birodalmába való belépést egy “kincskeresés” előzi meg, amiket az Erzsébet park     kijelölt területén rejtenek el a mesemondó segítői. Miután megtörtént a sikeres     kincskeresés és már egy sem maradt a rejtekhelyen, kezdődik a meseolvasás. A gyerekek     előre megrajzolt vonalak szerint festenek közösen egy hatalmas szivárványt.

12.00  Mese: Egy pöttyös nap – Pöttyözés

A mese felolvasását követően a gyerekek festékkel fognak kézzel és lábujjakkal fognak     pöttyözni.

16.00  Mese: Szusi – Tengerfestés

A mese megismerése után folytatódik az alkotó festés:  ezúttal a gyerekek egy tengert     fognak festeni közösen.

17.00  Mese: A csodapalást –  Díszítés

A mese elmondását követően a gyerekek tűt, cérnát, filcet és festéket használva     feldíszítik az általuk elkézpelt, illetve a  meséből megismert csodapalástot.

A Sepsiszentgyörgy a kultúrára épít rendezvényfolyam július 2. és 4. között, szombattól hétfőig egyéb programokkal is várja az érdeklődőket Sepsiszentgyörgy Főterére. A családi nap után szombaton este 20 órától a pécsi Boja zenekar koncertezik a Tein-teraszon, vasárnap szintén 20 órától Luiza Zan és bandája hangolja át a jazz klasszikusokat, hétfőn 18 órától pedig négy, Bécsben élő erdélyi fuvolaművészt hallgathatunk meg. Emellett rendszeres programok is zajlanak: várja vásárlóit a Helyi Termelők és Kézművesek Vására, ahol ismét lesz kertészeti és virágkiállítás, illetve az Erzsébet parki pavilonban sem marad el a déli kezdésű fúvós hangverseny, ez alkalommal Szász Róbert vezetésével az Étfalva-Zoltáni Szász Band zenél.



 



<< vissza



Oldal megjelenítése: 28267    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem