2024. december 21., Szombat
Hírarchívum
„Ha nem elég jó a képed, nem voltál elég közel az emberhez”

Két éve készülnek a Lábas Ház kiállítására –mondta el Damokos Csaba képzőművész a május 24-én, kedden este nyílt Korniss Péter fotókiállítás megnyitóján. Jelenünkben Korniss Péter a legfontosabb magyar, erdélyi fotográfust jelenti, életműve a nagy magyar fotográfusok sorát szélesíti – Brassai, Robert Capa, André Kertész, Moholy-Nagy László és Szipál Márton – munkássága közül párat már Sepsiszentgyörgyön megtekinthettünk. Korniss Péter fényképeinek méltó helye van a Lábas Házban. Antal Árpád polgármester is köszöntötte a megnyitón személyesen jelen lévő fotográfust, örömét fejezte ki, hogy az megmaradt erdélyi embernek. A polgármester azt is megjegyezte, kulturális vonatkozásban Sepsiszentgyörgy összerdélyi feladatokat is átvállalt, az idő és energia, amit a város arra fordít, felkerüljön Európa kulturális térképére, nem hiábavaló: Korniss Péter fotóinak tárlata Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa sorozat negyedik állomásának, a Kép évének kiemelt eseménye. A budapesti Várfok Galériával partnerségben létrejött tárlat a fotós életművének csemegéit kínálja, képei világlátást, a felmutatott emberi értékek mentén pedig egyetemes örökséget képviselnek.


Tóth Gödri Iringó művészettörténész megnyitóbeszédében a megőrzés, a megörökítés és a találkozás fontosságáról beszélt, ezek a fogalmak illenek leginkább a közel nyolcvan éves fotográfus ars poeticajahoz. Tóth személyes élményei kapcsán elmondta, hogy elsőként Korniss sajtófotóival ismerkedett meg, ezt követően tárult fel számára az archaikus világ, a népi életet bemutató fotók, melyek már a hetvenes években világszínvonalat képviseltek.


„Ezen nőttünk fel, alig vártuk, hogy Korniss képei eljussanak hozzánk – meséli egy középkorú hölgy a mellette álló fiatalabb férfi számára. A tárlatmegnyitó népes közönsége, fotográfusok, a fényképezéshez és annak befogadásához közel állók sorai közt érezhetőek voltak az emlékezés szavai, gondolatai. Többen kiemelték kedvenceiket: a széki táncházas sorozatot, a tisztaszoba rakott ágya előtt ülő görkorcsolyás lányt, az Udvarlás c. kép legényének várakozó tekintetét, vagy a bubáját tartó fiatal anyát, akit majd 35 év múltán újra megörökít a fotográfus. Korniss Péter hosszú évtizedekig visszajárt képeinek helyszínére, Erdélybe, Moldvába vagy Magyarország különböző településeire. Jelen volt a gépével bálban, lakodalomban és temetésen, betlehemezésen, szénaforgatásnál, s mintha minden rítus és archaikus munkafázis csak alkalom lett volna számára szereplőinek megismertetésére. Összebarátkozott, és családtagként járt vissza hozzájuk, így bennünket, nézőket is folyamatosan kíváncsivá tesz a képen látható emberek sorsa, jelene, jövője és élete iránt – emelte ki Tóth Gödri Iringó a tárlatmegnyitón.


„Arra törekedtem, hogy elfogadjanak az emberek, a puszta megszokás nem lett volna elég , hogy természetesnek vegyék ottlétemet s a fényképezőgép kattanását. Érezniük kellett, hogy érdekel a sorsuk –hiszen ezért fényképeztem őket – s érezniük kellett a tapintatot is, amellyel ezt tettem. A rokonszenv láthatatlan szálainak kellett szövődniük,  hogy otthonosan mozoghassak köztük.”- vallja a Kossuth-díjas alkotó fotográfus.


Az egyik legnagyobb élő magyar fotóművészként számon tartott Korniss Péter munkásságát bemutató kiállítás június 24-ig látogatható, a Lábas Ház kiállítótérének nyitásrendje hétköznapokon 9 – 17 óráig, szombaton 9 – 14 óráig.



Szervezők: Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, Lábas Ház, Országos Képzőművész Szövetség sepsiszentgyörgyi fiókja.

 



<< vissza



Oldal megjelenítése: 31429    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem