2024. december 21., Szombat
Hírarchívum
Szombaton kezdetét veszi a Kép éve Sepsiszentgyörgyön

Február 20-án, szombaton kerül sor a Kép éve legelső nagyrendezvényének, Sylvia Plachy fotókiállításának a megnyitójára. A Kép éve nyitórendezvényeként, a Mikor lesz holnap? valamint a Remény és álmodozás, Erdély című tárlatokat 18 órai kezdettel a budapesti Mai Manó Ház kurátora, Csizek Gabriella és Henning János fotográfus nyitja meg az Erdélyi Művészeti Központban, házigazda Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, az EMŰK vezetője. A megnyitón jelen lesz Sylvia Plachy is, aki másnap, vasárnap 17 órakor tárlatvezetést tart.

A budapesti születésű Sylvia Plachy gyerekkorában a forradalom elől családjával Nyugatra menekült, és ez az esemény akkora változásokkal járt, amit a tizenhárom éves lány később a fotózás segítségével próbál megérteni és feldolgozni. Sylvia Plachy szerint ugyanis a “fotók és a fotózás visszatükrözi azt, akik vagyunk”, viszont életének legmeghatározóbb fordulata után a világ rendkívül sok arcával találkozott már, amik szintén inspirációs forrásokká váltak. “Mindenki olyan fájdalmasra akarja festeni az én életemet. Pedig nem egy fájdalmas, hanem egy teljes életem van. Egy ideig ugyan fájdalmas volt, már réges-régen nem az, csak van bennem egyfajta természetes melankólikusság” – vallja Sylvia Plachy, aki körbeutazta a világot miközben korunk egyik legismertebb humanista fotósává vált.



Minden alkalommal valami megmagyarázhatatlan gyöngédséggel és kíváncsisággal látogat Erdélybe, és találkozik az itt élő, meghurcolt életű falusi emberekkel. Az itt készült fotóiból végtelen szomorúság árad, és a fotós véleménye szerint ilyen az emberek tekintete, ezt hordozzák magukban: “a Kelet-Európáról készült fotóim több szomorúságot hordoznak, mint azok, amelyeket más országokban fotóztam. Mindez attól függ, hogy mit közvetítenek az emberek.”

Mindemellett Erdélyt “érintetlennek” és “ősinek” látja: “Rögtön a forradalom után jártam legelőször Erdélyben, amit akkor fehér hó borított. Dicsőségesen szép, csöndes és derűs volt. Mintha Arany János balladáiba csöppentem volna, a békés táj felülírta a hetekkel azelőtti erőszakot. Ezután többször is visszatértem és olyan emberekkel találkoztam, akik felbecsülhetetlen értékeket hordoznak, mint a sugárzó árva fiú, akit legszívesebben hazavittem volna, vagy a vallásos remete, Béla, akinek a kecskéi és szamarai szabadon játszadozhatnak a hegycsúcson. Megismertem Tőkés László tiszteletes urat, aki bujkált, és akire a katonák meg a hívei vigyáztak. 1999 húsvétját Széken, egy magyar faluban töltöttem. Édesanyám, aki mindig csak az idilli gyermekkoráról mesélt, a Kárpátokban egy kis falucskában nőtt fel, Rahóban, nem messze ezektől a helyektől. Ez természetesen jóval a második világháború előtt volt. Shangri-La valószínűleg nem létezik, de egyes helyszínek arra emlékeztetnek, hogy hátha mégis. És Erdély egy ilyen hely.”

Sylvia Plachy bevallása szerint hálás azért, hogy rátalált a fotózás művészetére, mert ez lehetőséget biztosít arra, hogy szabadon utazzon a világban, valamint megörökítheti a megélt történeteit. Erdélybe pedig azért szeret visszatérni, mert ártatlanságra találhat itt, “ezt sugározzák az ottani emberek: a hitet és a gyermeki naivitást.”

A Mikor lesz holnap?  valamint a Remény és álmodozás, Erdély című tárlatok 2016. február 20. és március 17. között lesznek megtekinthetőek, hétköznapokon 10 és 17 óra között, míg hétvégén 10 és 14 óra között az Erdélyi Művészeti Központban.




 



<< vissza



Oldal megjelenítése: 29180    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem