2024. március 29., Péntek
Hírarchívum
pulzArt3: kortárs összművészeti fesztivál a hagyomány évében

A pulzArt kortárs összművészeti fesztivál harmadik kiadására december 10–13. között kerül sor Sepsiszentgyörgyön: zenészek, képzőművészek, színházi társulatok, táncosok, szerzők, filmek és műhelytevékenységek révén tettenérjük a hagyomány és a kortárs művészetek találkozását.

2015-ben pulzArtot szervezni nem könnyű feladat. Egy nappal a rajt előtt mutatja be Bukarestben a nemzetközi zsűrinek az i2021 csapata azt a pályázatot, amellyel az Európa Kulturális Fővárosa címre pályázik Sepsiszentgyörgy. A felkészülés megszabta az egész évet, a kulturális főváros gondolata volt a 2015-ös rendezvények középpontjában. Ezért a pulzArt fesztivált összekapcsoltuk a pályázási folyamat első szakaszának lezárásával. Az idei pulzArt elsődleges kihívása az volt, hogy a Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa programsorozat keretében meghirdetett Hagyomány évébe hogyan illeszthetőek be a kortárs művészeti megközelítések. Hogyan tud teret adni a fesztivál olyan művészeti megnyilvánulásoknak, amelyek a hagyományt értelmezik újra vagy a hagyomány nyelvét építik be a kortárs művészeti nyelvbe. Nemzetközi, magyarországi és helyi, alkotók, produkciók egyaránt jelen lesznek a fesztiválon, a meghívottak és a programpontok kiválasztása a helyi kulturális programszervezők, alkotók bevonásával történt.

A fesztivál programkínálata idén a közvetlen élményszerűségre és a kísérletezésre épít. Finom zenei formák jellemzik a magyar etno-jazz két legnagyobb formátumú fúvósának,  Borbély Mihály és Dresch Mihály közös zenekarának koncertjét, ahol a jazz elemek, a Kárpát-medencei népzenei motívumok felülírják a hagyományos műfaji kötöttségeket. Az Arifa Közép-keleti és balkáni ősi zenei hagyományokat vegyít jazz és kortárs improvizatív elemekkel. A pulzArt kiemelkedő programja a Szerb Nemzeti Színház Lev Tolsztoj: Ivan Iljics halála című kisregényén alapuló előadása, amelyben a rendező, Tomi Janežič közös felolvasásra hívja a közönséget. Váncsa Domokos, sepsiszentgyörgyi származású, Írországban élő képzőművész a kenyérmasszát használja alkotói kísérleteihez egy műhelytevékenység során, ahol bárki megformálhatja a saját kenyérszobrát. Kamaszokról kamaszoknak szól a Duna Táncműhely Ami a szívedet nyomja táncszínházi produkciója, amelyet Juhász Zsolt vitt színre. Közönségtalálkozót szervezünk Tóth Krisztina író, költővel, aki eredeti, friss koncepcióban párbeszédet folytat az irodalmi hagyománnyal, az emberi lélek és a közösségi egzisztencia meglepő vetületeit tárja fel. Oravecz Imre írásaiban „a tárgyias költészet objektív világának átszellemesítésével megteremti a líra és epika, vers és próza poétikailag termékeny szintézisét”.

A rendezvény teljes programja hamarosan nyilvános lesz. Jegyeket Sepsiszentgyörgyön, a Kulturális Szervezőirodában (Szabadság tér 1. szám) vagy elektronikusan, a biletmaster.ro címen lehet váltani.
 



<< vissza



Oldal megjelenítése: 27000    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem