2024. december 21., Szombat
Hírarchívum
Elhunyt Albert Álmos, Sepsiszentgyörgy egykori polgármestere

Szomorú szívvel értesültünk, hogy 2015. augusztus 11-én, hosszan tartó betegség után elhunyt Albert Álmos, Sepsiszentgyörgy egykori , az 1989-es rendszerváltás utáni időszak első, szabadon választott polgármestere, aki 1992 és 2008 között töltötte be a városvezetői tisztséget. Halála nemcsak gyászoló családjának nagy veszteség, hanem egész közösségünknek. Személyében cselekvő vezetőt veszítettünk el, aki szelíd ember volt és jó magyar. Sepsiszentgyörgy városa Albert Álmost saját halottjának tekinti.
 

Albert Álmos, Sepsiszentgyörgy szülöttje 1954. május 25-én jött világra, tanulmányait a Székely Mikó Kollégiumban folytatta. 1979-ben a Brassói Műegyetemen szerzett mérnöki oklevelet. A sepsiszentgyörgyi gépgyárban dolgozott 1992 tavaszáig, polgármesterré való megválasztásáig. 2008 és 2012 között az RMDSZ szenátoraként tevékenykedett.
 

A forradalmi indulatok lecsengése után rá hárult a polgármesteri hivatal intézményrendszerének kialakítása és átszervezése, amelyet kitartó és alapos munka révén valósított meg. Első mandátuma kezdetétől fontos szerepet töltött be a közösségi élet megszervezésében, jelen volt a háromszéki magyarság helyi politikai életében, szerepet vállalt az RMDSZ helyi és megyei vezetőségében, majd polgármestersége után szenátori minőségben képviselte Háromszéket 2008 és 2012 között.
Munkásságának kiemelkedő eredményei közé tartozik a Lábas Ház tulajdonjogának megszerzése Sepsiszentgyörgy számára, valamint az épület restaurálása, a tömbházak hőszigetelési programjának beindítása, a Vadász utcai sportcsarnok megépítése és a szabadtéri futópálya korszerűsítése. Polgármestersége alatt sokat dolgozott a ma is jól működő egyházi és civil szervezetekkel való együttműködési rendszerek kialakításán.
 

Egykori kollégái szeretettel emlékeznek Albert Álmosra mint megértő és emberséges vezetőre. Elkötelezettséggel tett eleget polgármesteri hivatásának, higgadtan, türelemmel vette ennek akadályait. Döntéseit körültekintően és tájékozottan, az otthonszerető ember felelősségtudatával hozta meg. Bátran és határozottan kitartott mindvégig Sepsiszentgyörgy érdekei mellett, még ha ellenállásba is ütközött.
 

Búcsúztatása 2015. augusztus 13-án, csütörtökön 14 órakor lesz a Tamási Áron Színház előcsarnokában, a temetésre ezt követően kerül sor a sepsiszentgyörgyi közös temetőben. A hozzátartozók a búcsúztatás előtt egy órával fogadnak részvétnyilvánítást.
 

Emlékét Sepsiszentgyörgy örökön őrzi. Nyugodjon békében!



 



<< vissza



Oldal megjelenítése: 26519    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem