2024. december 21., Szombat
Hírarchívum
Még idén elkészül Sepsiszentgyörgy új főtere

Jövő hét második felében kezdődnek a Szabadság tér átépítési munkálatai, amelyek következtében kialakul Sepsiszentgyörgy főtere. A Kovászna Megyei Kormányhivatal és a Bazársor közötti részen július végéig jön létre a város új köztere, a főtér, amelyet részben zöldövezet borít majd, másrészt pedig szabadtéri rendezvények megszervezésére alkalmas összefüggő tér alakul itt ki. A színház és a Székely Mikó Kollégium közötti útszakaszt is magába foglalja a terv, amelyet szintén átadnak a gyalogos forgalomnak, de ez csak később készül el.


Az ötletpályázat nyertese, Zsigmond Pál építész javaslata alapján a Planshow Kft. által kidolgozott nyertes terv szerint az Erzsébet park kibővül a megyei önkormányzat irányába, ahol kialakítják az úgynevezett sárkánydombot, amely Szent György legyőzött ellenfelét jeleníti meg stilizált formában. A lezuhant sárkány sziluettje leginkább a magasból rajzolódik ki, közelről nem több egy elfoglalható zöldövezetnél. A főtér nem klasszikus elrendezésű, hiszen két homlokzata épület, másik kettőt pedig maga az Erzsébet park, amely egy barátságosabb térelrendezést eredményez. Az átépítés megváltoztatja a belváros összképét, jobban elhatárolódik a Mihály Vitéz tér is és a domb pedig leválasztja a főtérről Szakszervezetek Művelődési Házának markáns betontömbjét.

 


A tér lenyúlik egészen a polgármesteri hivatal elé és magába foglalja a Szent György-szobrot is. Épül egy kis kőszínpad családiasabb rendezvények számára, lesz szökőkút meg egy vizes körönd is. Tavasztól őszig előnevelt gyümölcsfákat helyez ki növényládákba a városi kertészet, amelyek tetszés szerint lehet majd mozgatni és ugyancsak nyáron különböző teraszok népesítik majd be a teret, közösségi helyszínné alakítva azt.


Célunk az, hogy ösztönözzük az egészséges életmódot, azzal, hogy visszaszorítsuk az autós forgalmat és megteremtsünk egy kellemes, biztonságos környezetet a gyalogos és biciklis közlekedés számára - tájékozatott Antal Árpád polgármester. Mint elmondta az átalakítás választ ad az urbanisták által megfogalmazott régi problémára, miszerint a városnak, jelenlegi formájában nincsen egy főtere. A polgármester bizakodó a tekintetben, hogy a megújult teret nagyon hamar belakják a városlakók és élettel telik meg a belváros.

 


A beruházás két részből áll és több lépésben zajlik a kivitelezés. A képtár és a megyei önkormányzat előtti részen július közepéig lezárulnak a munkálatok, amelyet a város saját erejéből, a városi kertészet szakembereivel vitelez ki. A színház előtti részen zajló munkálatok is elkezdődnek az idén, itt már lezajlott a közbeszerzési folyamat és egy helyi vállalkozókból álló csoportosulás nyerte meg a versenytárgyalást.


Antal Árpád polgármester kihangsúlyozta, nem csupán a belváros átépítésén dolgoznak, hanem a város minden pontján folynak a felújítások a Csorgó utcától az Ősz utcáig és a Hóvirág utcától a Patak utcáig. A polgármester kiemelte, hogy a központi beruházás nem vesz el a belvárosi zöldövezetből, ellenkezőleg, megnövekednek a zöld területek. Továbbá azt is fontos tudni, hogy a színház és a Székely Mikó Kollégium előtt felszámolt parkolóhelyek helyett újakat alakítanak ki a Szabadság utcában (az éjjel-nappali bolt és a katolikus templom között), valamint a Kós Károly utcában, ahol a betonkeretek felszámolásával negyven új hely keletkezett. Az érintett intézmények parkolási gondjainak megoldásaképpen az önkormányzat átadja a Mihály Vitéz tér egyik parkolózsebét a megyei önkormányzatnak, valamint a kormányhivatalnak.


A városmagot övező Gábor Áron utca és a Kórház utca felújítása is lezárul hamarosan. Az előbbiben már elvégezték a szolgáltatók a földalatti munkálatokat, az aszfaltozás pedig hamarosan következik, hiszen szerződtetve van a kivitelező. A Kórház utcában megtörtént tavaly a vezetékcserék jelentős része, a villanyvállalat bizonyos munkálatai maradtak el, ezek lezárultával nekilátnak ott is az aszfaltozásnak és várhatóan július végéig átadják a felújított utcát. Idén elkészül a Kossuth Lajos utca is, ahová  kockaköves burkolat kerül, amely jelzésértékű az autós forgalom számára, hogy közelednek a gyalogos övezethet.
 


 



<< vissza



Oldal megjelenítése: 40565    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem