2024. december 21., Szombat
Hírarchívum
Gyermekprogramok a Szent György Napokon

Gyermekprogramok a Szent György Napokon a Szent György téren

Szobrász-, szabász- és cukrászműhely is várja a gyerekeket a Szent György Napokon, a Süsü téren. A Sugás áruház előtti részen idén a Székölykök Gyermekfesztivál szervezőcsapata gondoskodik a kicsik szórakoztatásáról. Az alapelv: semmi sincs ingyen. A mintegy harminc műhelybe csak belépővel lehet bejutni. A belépők „árát” a húsz különböző ügyességi próba valamelyikének, vagy többnek a teljesítésével lehet megszerezni.


Már a lezárt térre sem lehet „csak úgy” bemenni. A belépéshez papírt kell hajtogatni, a Szent György Napi műsorfüzet középlapjára nyomtatott minta szerint. A modell letölthető a Szent György Napok honlapjáról is (www.szentgyorgynapok.ro), de a szervezők gondoskodnak arról, hogy senki se maradjon kint azért, mert nem jutott hozzá a hajtogatni valóhoz. Az origamit csak egyszer kell bemutatni, a belépés egész hétvégére érvényes.


–  A műhelyekben elkészített tárgyak elvihetők. Tehát, a gyerek, ha például megmintázta a sárkányt a szobrászműhelyben, ha szabott és varrt magának egy szoknyácskát a szabóműhelyben, ha merített magának papírt a papírmerítő műhelyben, ha sütött egy tésztát a cukrászműhelyben, mindent elvihet, semmiért sem kell pénzt adnia. Ez alól kivétel a fotóműhely, ahol minimális ára van a fotópapírnak – magyarázza Gáspár Csongor. A programok egyik szervezője azt mondja: céljuk, hogy a gyerekek játszva tanulják meg, hogy az életben semmi sincs ingyen, mindenért meg kell dolgozni – teszi hozzá.


És minthogy a termékek árai sem egyformák, a belépőkért sem ugyanazt a munkát kell elvégezni. Aki a nagyon népszerű műhelyekbe akar bejutni, annak több ügyességi próbát kell kiállnia. Érdekesség, hogy a családi fotót, a merített és nyomtatott papírt, vagy az elkészített képeslapot meg lehet címezni, s a posta annak rendje és módja szerint kikézbesíti a nagymamának, vagy bárki másnak.


Állandó meghívott lesz a Tintaló Bábszínház, akik egy kis cirkuszi sátorban, miniatűr figurákkal, óránként tartanak cirkuszi előadást. A gyermekpark péntektől vasárnapig, 11–14 és 15–18 óra között tart nyitva, de a színpadi előadások a szünet alatt is folytatódnak.
 

Bábszínházi programkínálat


Szent György Napok kulturális hetének bábszínházi programkínálata, a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház szervezésében. A kínálatban 5 társulat, 24 előadása szerepel, közöttük igazi csemegeként lesz jelen a Kaposvári Bábszíntér Vitéz László című előadása, amelyet Pályi János, Blattner-díjas bábszínész játszik, aki számos hazai és nemzetközi fesztiválon gyűjtött be szakmai díjat.  Az előadást rendezte a Blattner-díjas Kovács Ildikó, bábrendező és tervezte a Blattner-díjas Majoros Gyula, báb- és díszlettervező.


A zalaegerszegi Griff Bábszínház két bábos produkcióval érkezik, Gimesi Dóra: Szélszabadító című, Bartal Kiss Rita, Blattner-díjas rendező előadásával  és Bodnár Zoltán, magyar népmesék alapján írt Ládafia című, Bal József által rendezett előadásával. Ez mellett a Kolozsvári Bábjátszótér Mátyás király lopni megy című előadásával vendégszerepel, a brassói Arlechino Bábszínház a Păcală în satul lui című előadását játssza a város román kisközönségének és a Cimborák Bábszínház Kányádi Sándor: Verstől versig hajt a csordás című előadásával színesítik a kulturális hét programkínálatát.

Program:
2015. április 26. (vasárnap), 18 órától, a Tamási Áron Színház kamaratermében, a Kaposvári Bábszíntér VITÉZ LÁSZLÓ című bábjátéka Pályi János, Blattner-díjas bábszínész előadásában. Rendező: Kovács Ildikó, Blattner-díjas bábrendező.
Az előadást rendezte a Blattner-díjas Kovács Ildikó, bábrendező és tervezte a Blattner-díjas Majoros Gyula, báb- és díszlettervező.

2015. április 27. (hétfő), 10 és 12 órától, a Tamási Áron Színház kamaratermében, a Kaposvári Bábszíntér VITÉZ LÁSZLÓ című bábjátéka Pályi János, Blattner-díjas bábszínész előadásában. Rendezte: Kovács Ildikó.

2015. április 27. (hétfő), 11 és 13 órától, a Cimborák Bábszínház stúdiótermében, a Kolozsvári Bábjátszótér MÁTYÁS KIRÁLY LOPNI MEGY című bábosjátéka. Rendező: Vadas László.

2015. április 28. (kedd), 11 és 13 órától, a Tamási Áron Színház Új stúdiótermében, a brassói Arlechino Bábszínház PĂCALĂ ÎN SATUL LUI című előadása, Valentin Dobrescu rendezésében.

2015. április 28. (kedd), 13 és 18 órától, a Tamási Áron Színház kamaratermében, a zalaegerszegi Griff Bábszínház előadása, GIMESI DÓRA: SZÉLSZABADÍTÓ című bábjáték sok tánccal és zenével, a Blattner-díjas Bartal Kiss Rita rendezésében.

2015. április 28. (kedd), 10 és 12 órától, a Cimborák Bábszínház stúdiótermében, a Cimborák Bábszínház előadásában KÁNYÁDI SÁNDOR: VERSTŐL VERSIG HAJT A CSORDÁS című maszkos játék lesz látható. Rendező: Nagy Kopeczky Kálmán.

2015. április 29. (szerda), 10 és 12 órától, a Tamási Áron Színház kamaratermében, a zalaegerszegi Griff Bábszínház előadása, GIMESI DÓRA: SZÉLSZABADÍTÓ című bábjáték sok tánccal és zenével, a Blattner-díjas Bartal Kiss Rita rendezésében.

2015. április 29. (szerda), 13 és 17 órától, a Cimborák Bábszínház stúdiótermében, a Cimborák Bábszínház előadásában KÁNYÁDI SÁNDOR: VERSTŐL VERSIG HAJT A CSORDÁS című maszkos játék lesz látható. Rendező: Nagy Kopeczky Kálmán.

2015. április 30. (csütörtök), 10, 12 és 18 órától, a Tamási Áron Színház kamaratermében, a zalaegerszegi Griff Bábszínház előadásában a LÁDAFIA című darabot magyar népmesék nyomán írta  Bodnár Zoltán. Rendező: Bal József.

2015. április 30. (csütörtök), 11 és 13 órától, a Cimborák Bábszínház stúdiótermében, a Kolozsvári Bábjátszótér MÁTYÁS KIRÁLY LOPNI MEGY című bábosjátéka. Rendező: Vadas László.

2015. május 1. (péntek), 11 órától, a Tamási Áron Színház Új stúdiótermében, a Kolozsvári Bábjátszótér  MÁTYÁS KIRÁLY LOPNI MEGY című bábosjátéka. Rendező: Vadas László.

2015. május 1. (péntek), 13 órától, a Tamási Áron Színház kamaratermében, a zalaegerszegi Griff Bábszínház előadásában a LÁDAFIA című darabot magyar népmesék nyomán írta  Bodnár Zoltán, rendezte  Bal József.

2015. május 1. (péntek), 17 órától, a Tamási Áron Színház kamaratermében, a Kaposvári Bábszíntér VITÉZ LÁSZLÓ című bábjátéka Pályi János, Blattner-díjas bábszínész előadásában. Rendezte: Kovács Ildikó.

2015. május 2. (szombat), 12 órától, a Tamási Áron Színház kamaratermében, a Kaposvári Bábszíntér VITÉZ LÁSZLÓ című bábjátéka Pályi János, Blattner-díjas bábszínész előadásában. Rendezte: Kovács Ildikó.

A jegyek előfoglalását és szervezett csoportok bejelentkezését a 0740-095234-es (Urbanovici-Nagy Zsuzsa) telefonszámra várjuk.

Jegyeket váltani, a helyszínen, az előadások előtt fél órával lehet.

További információk a www.facebook.com/Cimborák oldalon.
e-mail: cimborakbsz@gmail.com

Szervező: Cimborák Bábszínház

Jegyárak: 5 lej/gyerek, 10 lej/felnőtt. A kísérő pedagógusok belépése ingyenes.
Szabadelőadások esetén a családi jegyek ára: 15 lej/3 fő, 20 lej/4 fő, 25 lej/5 fő.
 



<< vissza



Oldal megjelenítése: 26947    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem