2024. április 19., Péntek
Hírarchívum
2014-12-18: Átmenetben - Henning János új kiállítása

Újabb kiállítással jelentkezik  Henning János fotóművész, aki a Játék évében készült fotósorozatában a  színészi állapot köztes arcait villantja fel. Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa program ebben az évben a játékra, a színházra, az előadó-művészetre fektette a hangsúlyt, a tárlat pedig az idei tematikus év lezárásának is tekinthető. Az Átmenetben című sorozat a Thália metamorfózisa megnevezést is viselhetné. A fényképész az öltöző árnyékából figyeli, amint a Tamási Áron Színház társulatának tagjai újra felöltik hétköznapi önmagukat: a tárlat anyaga a közönség számára ismeretlen és hozzáférhetetlen térben, az öltözőben készült. A kiállítás megnyitóját december 23-án, kedden 19 órától az Új Stúdió előcsarnokában tartják.

Állapotok közt lengő folytonos elengedés-visszatérés tánc a színház. Rögzíthető-e benne az átalakuló arc, az átélés kiengedésének momentuma? Felmutatható-e az átérés? És mi lehet a köztes időben? Rejtelmes csend, év-milliomodokig terjedő csillagtáv. Mi a miénk valójában ebből? És meddig a sajátunk? Ki az, ami az enyém? És, meddig az? Hol az arcom? A megszállott hitű állapot végén, magamra találok-e újra és újra? Sem más, sem magad nem vagy: e töredékben ez a megrendítő. Aztán a keretbe rendeződés: az én határai közé való visszatérés. Helyre tenni a kibillent valót, újjászületve. Vagy nem tenni helyre. Lehet-e mindennap átjárni? Lehet-e mindennap magamnál lenni?" – írja a kiállítás katalógusának előszavában Prezsmer Boglárka dramaturg.


 



<< vissza



Oldal megjelenítése: 25462    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem