2024. december 21., Szombat
Hírarchívum
A következő három évben jelentősen átalakul Sepsiszentgyörgy központja


A következő három évben jelentősen átalakul Sepsiszentgyörgy központja


Ma adták le Gyulafehérváron a sepsiszentgyörgyi integrált városfejlesztési, több tételes uniós pályázatot – indulás előtt bemutatták a sajtó képviselőinek a városközpontot jelentősen megváltoztató elképzeléseket.

A sepsiszentgyörgyi projekt összértéke 12,5 millió euró (52.915.840 lej), amelyből 8,9 millió eurót (37.625.031 lejt) a Regionális Operatív Programból szeretne finanszírozni az önkormányzat – tájékoztatott Antal Árpád András. A polgármester elmondta, több hónapos, megfeszített munka eredménye a pályázat, hiszen a kiírást novemberben hozták nyilvánosságra, és március 31-e az utolsó leadási határidő.

Sztakics Éva alpolgármester asszony és Kovács Kázmér műépítész bemutatta a hat kisebb projektből összerakott átfogó városfejlesztési tervet: ez egy 0.86 négyzetkilométeres beavatkozási övezetet érint, ahol 12.692 lakos él. A pályázatban utcák modernizálása, a katolikus temető melletti övezet parkosítása, a szociális kantin felújítása, a Bene-ház (jelenleg Vérközpont) felújítása és átalakítása múzeummá, sétatér kialakítása a Székely Mikó Kollégium sarkától a Szabadság-térig, 3 parkolóház építése szerepel.  

A terv kivitelezésére a szerződés aláírásától számolva 3 évet szán az önkormányzat. Antal Árpád András polgármester elmondta, remélik, hogy a pályázat nyerni fog, hiszen elég nagy összeg áll rendelkezésre a városfejlesztési integrált tervek finanszírozására.

A város központjában az utcák modernizálásnak egy része történne ebből a pályázati összegből, a többit pedig kormányprogramból és saját forrásból tenné rendbe az önkormányzat. Teljes modernizálásról van szó - csatornázás, földalatti kábelezés, közvilágítás, utcai bútorok - hangsúlyozták a sajtótájékoztatón.

A katolikus temető melletti terület parkosításának összértéke 2.9601.60 lej, a munkálatok elvégzése után a város nemcsak egy újabb zöldövezettel gazdagodna, hanem az átjárás is megoldódna a kertváros és a központ között. Ennek a területnek a nagyrésze a Kovászna Megyei Tanács tulajdonában van, amelynek ügykezelését átadták a városi önkormányzatnak, hogy lehessen parkosítani. “Ami jó a városnak, az jó a megyének is, éppen ezért azt is tervezzük, hogy a megyei könyvtár épületénél kialakítunk egy átjárót, amely a park megközelítését könnyítené” – mondta Tamás Sándor tanácselnök.

A pályázat része 3 parkolóház megépítése, amelynek köszönhetően több mint 500 parkolóhely állna a központban közlekedő autózók rendelkezésére. A Székely Mikó Kollégium sarkától a Szabadság térig földalatti parkolót alakítanának ki, valamint több szintes parkolóház épülne a Bălcescu utcában (volt Lókórház területén) és a Tavaszi Sándor utcában a kazánház helyén.  A 3 parkolóház megépítésének összértéke 26.525.137 lej.

Vadászmúzeumot rendeznek be a Bene-házban, amelyben jelenleg a vérközpont működik. A műemlék-épület restaurálása és átalakítása 2.083.019 lejbe kerül.

 A Kálvin téren található szociális kantin felújítási munkálatainak összértéke 1.496.306 lej, a létesítmény szolgáltatásait is bővítik. Antal Árpád András beszámolt arról, hogy tárgyalásokat kezdtek a Petrom képviselőivel, a benzinkút elköltöztetése érdekében, hiszen az nem illik a városrendezési képbe.

Sétateret alakítanak ki a Székely Mikó Kollégium sarkától a színházig és a Szabadság téren. A tervek szerint itt építenék meg Kós Károlynak a városháza torony-tervét, amely információs pontként működne.
 


<< vissza



Oldal megjelenítése: 23098    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem