2024. december 21., Szombat
Hírarchívum
Érdemes a szakoktatást választani

Beiskolázási kampány Sepsiszentgyörgyön és környékén

Felkészültek a sepsiszentgyörgyi szakiskolák a jövő iskolai évtől érvénybe lépő szakoktatási rendszer bevezetésére. Ennek érdekében beiskolázási kampányt indítanak, amelynek célja minél több diákot bevonzani a szakoktatási rendszerbe mind a város, mind a megye területéről. Május 12-én, hétfőn sajtótájékoztató keretében mutatták be azt a kiadványt, amely közel 1000 végzős nyolcadikos diák számára ismerteti a Szent György Szakképzési Konzorcium – a Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakképzési Líceum, a Kós Károly Szakképzési Líceum és a Puskás Tivadar Szakképzési Líceum – oktatási ajánlatát a 2014/2015-ös tanévre. A népszerűsítő füzet ezer példányban jelent meg, román és magyar nyelven.

 

 

Antal Árpád polgármester kijelentette, Sepsiszentgyörgy számára egyaránt fontos az egyetemet végzett munkaerő és a jó szakember. 1989 után, a privatizáció következtében lerombolódott Sepsiszentgyörgy ipari kultúrája. Most jól felszerelt szakiskoláink vannak és reméljük, hogy az idők folyamán vissza tudjuk építeni ezt” mondta a városvezető.

 

A jelen lévő három iskolaigazgató az elkövetkezendő hetekben felkeresi személyesen az alsó-háromszéki végzős gimnazistákat és szüleiket, hogy ismertessék a megyeközpont szakiskolái nyújtotta lehetőségeket. Május 22–23. között az általános iskolák titkárságán elkezdődik a jelentkezési űrlapok kitöltése, amelyeket május 26–27. között a diákok azon iskolákban adnak le, ahová jelentkeznek.

Szent György Szakoktatási Konzorcium
Fotó: Vargyasi Levente

Jelen pillanatban közel 1500 diák tanul a három szakoktatási intézményben, de az iskolák felszereltsége lehetővé teszi 3000 diák képzését, beleértve a felnőttkori tanulást is. A kampány célja minél szélesebb körben népszerűsíteni az induló szakokat. Elsősorban azokat a diákokat szólítja meg, akik a nyolcadik osztály elvégzése után nem terveznek tovább tanulni, illetve azokat, akiknek nem sikerült az érettségi vizsgát letenniük. Számukra szeretnének megélhetést biztosítani a továbbtanulási lehetőség révén. „A szakiskolákban jól felszerelt bentlakások vannak, így a vidéki diákoknak megfelelő körülményeket tudnak biztosítani a továbbtanuláshoz” – emelte ki Sztakics Éva-Judit alpolgármester.

 

A szakoktatás előnyei

Gazdag Ildikó, a Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakképző Líceum vezetője további előnyökkel egészítette ki az ajánlatot: minden szakoktatásba besorolt diák havi 200 lejes állami ösztöndíjba részesül, amelyet természetesen tanulmányi eredményei révén kiegészíthet érdem vagy tanulmányi ösztöndíjjal. Mint elmondta az iskolák által szervezett szakmai gyakorlat jó lehetőséget jelent a további elhelyezkedésben, hiszen a diákok bizalmat nyernek munkájuk, személyük iránt a befogadó vállalkozásoknál.

 

A román kormány és a Tanügyminisztérium újragondolta a szakoktatási rendszert, így 2014-től a szaklíceumok mellett létrehozott egy olyan hároméves képzési formát, amely nem tartalmazza az érettségi vizsgát, viszont európai viszonylatban elismert szakképesítési oklevelet biztosít a diákok számára. Ezzel az ajánlattal próbálnak újabb diákokat megszólítani, mondta Kiss Imre, a Kós Károly Szakképző Líceum igazgatója. A szakiskola mindenki számára nyitott, aki nyolcadik osztály után nem folytatta tanulmányait, kortól függetlenül, az egyedüli kikötés, hogy a gimnáziumi tanulmányaikat lezárják. Ezen fiatalok számára eddig csupán a csökkentett látogatású szak volt hozzáférhető, de most már szakmát is tanulhatnak – egészítette ki Demeter Dávid, a Puskás Tivadar Szakképző Líceum igazgatója.

 

A szakoktatás hosszú távú rehabilitációjához az is hozzájárul, hogy egyre több vállalkozó fejezi ki abbéli igényét, hogy jól képzett szakembereket alkalmazzon. Továbbá a tanműhelyek korszerű felszereltsége és az oktatási körülmények kiváló minősége is hozzájárul a tanuláshoz szükséges feltételek biztosításához. Az iskolák a jelenleginél több szakot tudnának ellátni, indítani, éppen ezért folyamatban van az egyeztetés a helyi munkáltatókkal a megfelelő szakképzési ajánlat kidolgozását illetően.

 

Szent György Szakképzési Konzorcium

A Szent György Szakképzési Konzorcium ez év februárjában alakult meg azzal a céllal, hogy a sepsiszentgyörgyi szakiskolákkal – a Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakképzési Líceum, a Kós Károly Szakképzési Líceum és a Puskás Tivadar Szakképzési Líceum – együtt, a rendelkezésre álló erőforrások közös használatával emeljék a szakoktatás minőségét és népszerűsítsék ezt az oktatási formát a diákok körében. A konzorcium tevékenysége oktatási, sport és művelődési, humánerőforrás és infrastrukturális területeket is érint.

Sepsiszentgyörgy önkormányzata és a szaklíceumok vezetősége egyaránt fontosnak tartja a szakoktatás presztízsének visszaállítását. A közös munka egyik, első lépése a Szent György Szakképzési Konzorcium létrehozása, illetve egy, a sepsiszentgyörgyi szakoktatási lehetőségeket bemutató füzet kiadása. Április végén jelent meg a 48 oldalas bemutató, az önkormányzat és az iskolák együttműködésében, amelyet közel ezer VIII. osztályt végző diák fog megkapni.

Az oktatási intézmények közti együttműködés gyakorlati szinten is megvalósult, így például a Székely Mikó Kollégium új függönyeit a Kós Károly-iskola diákjai varrják, míg a karnisok a Puskás Tivadar Szakképző Líceum műhelyeiben készülnek.

 



<< vissza



Oldal megjelenítése: 27454    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem