2024. december 21., Szombat
Hírarchívum
2014-05-09: Holokauszt-emlékparkot avattak
Tegnap a Csíki utca 50. szám alatt található, az egykori Gámán János Szakközépiskola, ma a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemnek helyet adó intézmény előtt kezdődött a Holokauszt-emlékpark avatóünnepsége. Azért itt, mert 1944. május 3-án ezt az épületet jelölték ki a több mint 750 háromszéki és alcsíki zsidó gyűjtőhelyéül.

Az idehurcoltakat 1944. május 10-én elvitték a gettóból, a sepsiszentgyörgyi vasútállomásról zsúfolt vagonokban szállították a szászrégeni táborba. Az ottani gettóban töltött időszak június 1-ig tartott. Ekkor indították útnak a háromszéki zsidók első csoportját Kassán keresztül az auschwitz–birkenaui megsemmisítő-táborba, ahová június 6-án érkeztek meg. A 756 háromszéki zsidó munkaszolgálatos és deportált közül 148-an tértek vissza.

2004-ben, a deportálás 60. évfordulóján a gyűjtőhely falára helyeztek emléktáblát. 2009-ben, a 65. évfordulón a Vojkán utcai zsidó temető emlékházának falára kerültek a megsemmisítő-, munka- és internálótáborokba hurcolt háromszéki zsidó áldozatok (611) neveit őrző emléktáblák.

A tegnapi rövid megemlékezés után a résztvevők átvonultak a 800 méterre található, Vojkán utcai zsidó temetőbe, ahol az emlékparkot kialakították. Az eseményen részt vettek a háromszéki és brassói zsidó hitközségek vezetői, egykori áldozatok hozzátartozói, Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere, helyi tanácsosok, Zsigmond Barna Pál, a Magyar Köztársaság csíkszeredai főkonzulja, Dan Ben-Eliezer, Izrael bukaresti nagykövete, valamint a Csíkszeredában született, egyetlen ma is élő elhurcolt, Rachel Năstase, aki szintén a sepsiszentgyörgyi gyűjtőhelyről került Auschwitzba.

Holokauszt-emlékpark Sepsiszentgyörgyön

Egy régi tartozást rendezett Sepsiszentgyörgy a Vojkán utcai Holokauszt-emlékpark létesítésével

 

A Vojkán utcai temetőben 52 tujafát ültettek el „annak az 52 sepsiszentgyörgyi zsidó gyermekember emlékére, akiket 1944-ben a városból deportáltak, s valamennyiüket a gyilkos eszmék hamuvá őröltek”. Ez az idézet áll a faragott kőobeliszken, amelyet a Volt Háromszéki Zsidó Hitközség túlélő tagjainak kezdeményezésére Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetsége, a Brassói Zsidó Hitközség és a sepsiszentgyörgyi zsidó közösség anyagi és erkölcsi támogatásával létesítettek a tragikus események 70. évfordulójára. A fákat jelképesen a sepsiszentgyörgyi iskolák diákjai fogadták örökbe. A facsemetéken mind az 52 áldozat neve szerepel. Ugyanakkor elültettek hat szomorúfüzet is a 611 háromszéki áldozat emlékére.

Antal Árpád András beszédében kiemelte: A közösség egy régóta fennálló kegyeleti tartozást rendez azzal, hogy emléket állít annak az 52 zsidó gyereknek, akiket kegyetlenül elhurcoltak városunkból. Nem számított, hogy nem követtek el semmit, a hatalom szemében bűnösnek számítottak, és ez a bűn nem volt egyéb, mint a származásuk. Ők a mi halottaink – fogalmazott a városvezető.



<< vissza



Oldal megjelenítése: 28668    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem