2024. december 21., Szombat
Hírarchívum
2014-04-15: Változások a Székely Vágta szabályzatában

A tavaszhoz közeledve megkezdődik a Vágta-szezon, és a Székely Vágtára való készülődés is. A rendezvény szervezői, a tavalyi tapasztalatokra alapozva, néhány fontos változást hoztak a versenyszabályzatban. A székelyföldi települések polgármesterei már megkapták a benevezésre hívó levelet, így a lovasok is elkezdhetik a felkészülést.

Kovászna Megye Tanácsa és Sepsiszentgyörgy Önkormányzata július 19–20. között negyedik alkalommal szervezi meg a Nemzeti Vágta székelyföldi előfutamát. A Székely Vágtát a maksai Óriáspince-tetőn tartják, és lebonyolításával idén a Vadon Egyesületet bízták meg. 2014-től minden benevező település lovasai két kategóriában iratkozhatnak a versenyre.

Az első kategóriában minden benevező lovas bármilyen fajtájú és nemű, 5 éves (születési év: 2009) vagy idősebb lóval vehet részt, amelynek állapota megfelel a szabályzatban előírt állategészségügyi feltételeknek. Nem versenyezhetnek az ismeretlen származású, valamint argentin póló póni, Akhal tekini, angol telivér, verseny félvér fajtájú vagy genetikailag oda sorolható lovak. Az angol telivér és az ismeretlen származás együttesen nem haladhatja meg a 75%-ot (a származási lapokat a 2. ősi sorig, azaz a nagyszülőkig vizsgáljuk). A futamokban résztvevő lovaktól bármikor vér-, illetve DNS minta vehető az állat azonosságának megállapítása céljából.

A második kategóriában minden benevező lovas bármilyen fajtájú és nemű, 4 éves (születési év: 2010) vagy idősebb lóval vehet részt, amelynek állapota megfelel a szabályzatban előírt állategészségügyi feltételeknek. Itt sem versenyezhetnek az argentin póló póni, a verseny póni, az Akhal Teke, az angol telivér, a verseny félvér fajtájú lovak.

Nagyon fontos kiemelni, hogy egy település kategóriánként egy lovast és egy lovat nevezhet be. Székelyföld legjobb három lovasa mindkét kategóriából pénzjutalomban részesül: az első helyezett 2000 lejt, a második helyezett 1500 lejt, valamint a harmadik helyezett 1000 lejt vihet haza.

Az első két helyezett település az első kategóriából, valamint a szervező település nyeri el a budapesti Nemzeti Vágtán való részvétel jogát is.

A Székely Vágta teljes versenykiírása és versenyszabályzata megtekinthető a www.szekelyvagta.ro honlapon.


Archív fotó: Henning János



<< vissza



Oldal megjelenítése: 29633    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem