2024. december 21., Szombat
Hírarchívum
Cél: hatékony migrációs politikák kidolgozása

2014. január 27-30. között a sepsiszentgyörgyi önkormányzat küldöttsége részt vett a SEEMIG – A migráció és a migrációs hatások kezelése Délkelet-Európában projekt immár ötödik, szófiai találkozóján.
A transznacionális projekt partnerei kutatóintézetek, egyetemek, statisztikai hivatalok, helyi és regionális önkormányzatok Délkelet Európa nyolc országát képviselik (Ausztria, Bulgária, Magyarország, Olaszország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia), a magyarországi Központi Statisztikai Hivatal koordinálása alatt a térség intenzív migrációs folyamatának feltérképezésére vállalkoztak, az elvándorlók adatrögzítésének összehangolását, regionális és nemzeti közpolitikák kidolgozását tűzték ki célul.
A projekt kifutási ideje harminc hónap, 2014. november végén zárul, összköltségvetése 3,2 millió EUR. Sepsiszentgyörgy önkormányzata mellett az országból Hargita Megye Tanácsa és a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet vesz részt a programban.
A szófiai konferencián elhangzottak a korábbi ismereteket erősítették meg, déli szomszédunk demográfiai mutatói, migrációs tendenciái meglehetősen összecsengenek a szomszédos országok (délszláv térség, Albánia, Románia) indikátoraival. A Világbank adatai szerint a vizsgált térség országainak 17 millió állampolgára élt 2010-ben egy másik ország határain belül, azóta ez a szám tovább növekedett. A nettó kibocsátó országok jelentős népességveszteséget regisztráltak, ami a negatív népességmozgási mutatókkal együtt egyes térségek gazdasági fenntarthatóságát veszélyeztetik közép- és hosszútávon. Olyan országok gazdaságát, mint Moldávia vagy Albánia, ahol a külföldről hazaküldött pénzösszegek a GDP 10%-át is elérik, merőben meghatározzák a migrációs folyamatok, illetve a járulékos társadalomszerkezeti, demográfiai változások. Európában Bulgáriával egyetemben Románia lakossága öregszik a legnagyobb iramban, s míg a térségünkből elvándorló, jellemzően a fiatal, a 24-34 évesek korosztályából kikerülő munkavállalók a célországok piacainak munkaerőhiányát valamelyest lefedik, s integrálódva a nyugati társadalmak öregedési folyamatát lassítják, addig a származási térségek fokozódó munkaerő- és szakemberhiánnyal, alacsony születési arányszámmal, gazdasági fenntarthatatlansággal szembesülnek, s ezek a folyamatok a különféle szociális ellátórendszerek (egészségügy, nyugdíjpénztár stb.) összeomlását eredményezhetik. Mivel a cirkuláris migráció elmélete egyelőre megdőlni látszik, azaz nem tapasztalható a huzamosabb ideje elvándoroltak tömeges visszaköltözése, a megoldást az jelentheti, ha a mostani kibocsátó országok egyre inkább célországgá, befogadó országgá válnak, és úgymond pótolják az elvándorolt tömegeket. Ez természetesen egy egész sor kulturális és szociális kérdést, beilleszkedési, illetve befogadási problémát vet majd fel, melyeket főleg regionális és helyi szinten kell kezelni.
A projekt egyik célja a helyi, regionális és nemzeti szintű közigazgatási szereplők és politikai döntéshozók segítése a migrációs folyamatok kezelését célzó stratégiák kialakításában, a hatékony adatgyűjtésben és a megfelelő közpolitikák kidolgozásában.
Ennek érdekében a projektben eddig felhalmozott ismeretek alapján társadalomkutatók irányításával Sepsiszentgyörgyön máris elkezdődött egy széleskörű együttműködés számos olyan intézmény és szervezet bevonásával, melyek működésük során a migráció folyamatának megannyi hatásával szembesülnek. A projekt utolsó periódusában a különböző területekről érkező szakemberek fókuszcsoportos beszélgetéseken, tréningeken, mesterkurzusokon vesznek részt, az együttműködés a migrációs közpolitikák kidolgozására való felkészülést alapozza meg.



<< vissza



Oldal megjelenítése: 23627    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem