2024. december 21., Szombat
Hírarchívum
Tízmillió euró pályázati pénz a város költsévetésébe

Sepsiszentgyörgy vezetésének az elmúlt néhány év alatt több tízmillió euró európai uniós pályázatot sikerült lehívnia, amelyek elsősorban infrastrukturális beruházásokat jelentettek. Idén nyáron várhatóan teljesen pontra teszik Sugásfürdőt, és több utca megújul „tetőtől talpig”.

Antal Árpád András városvezető sajtótájékoztatón közölte, a megyeszékhely költségvetését várhatóan február elején elfogadják el.

– Idén minden idők legnagyobb költségvetése áll majd Sepsiszentgyörgy és lakosai rendelkezésére. Ez elsősorban az uniós pénzek felhasználásának köszönhető, amelyek elérik a 10 millió eurót, és kiegészítésképpen bekerülnek a büdzsébe – mondta a polgármester. Tavaly az Európai Uniótól kétmillió eurót sikerült lehívni, így az idei ötszöröse lesz az egy évvel korábbi támogatásoknak.

Az elöljáró tájékoztatása szerint továbbra is folytatják az integrált városfejlesztési tervben szereplő útszakaszok felújítását, legkevesebb húsz utca korszerűsítése történik meg, vannak közöttük olyanok, ahol már elkezdődött az átépítés, viszont újabb utcákat is érintenek a munkálatok, amelyeket az év végéig teljesen felújítanak. Az önkormányzat tervei között szerepel, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan folytassák a tömbházak közötti parkolóhelyek felújítását. Korábban már több helyen is rendezték ezeket a területeket, de a polgármester szerint még mindig sok a megoldatlan probléma.

– Egyet tudok érteni azokkal az emberekkel, akik azt mondják, hiába van rendben az út, ha a tömbház előtt sárral és gödrökkel találkozom, miután kiszállok az autóból – részletezte Antal Árpád András.

Ugyanakkor ez az év a következő hétéves, uniós költségvetési ciklusra való felkészülésről is szól, most kezdik kidolgozni a prioritásokat városfejlesztés szempontjából. Pályázatokat készítenek elő, hogy minél több támogatást sikerüljön lehívni. A lakószövetségek számára ismét lehetőséget biztosítanak, hogy a tömbházak köré kis kerítéseket vásároljanak, a városi kertészetben már dolgoznak ezek elkészítésén. Sok pozitív visszajelzés érkezett a tömbházlakók részéről annak kapcsán, hogy tavaly több feljárót, lépcsőt is sikerült kijavítania az önkormányzatnak, ezt a programot idén is folytatják. Ugyanakkor fontos célkitűzés 2014-ben a roma közösség felzárkóztatásának elindítása is, hiszen a polgármester szerint ez egy igencsak fontos projekt, ami egyben kihívás az önkormányzatnak.

Vitéz Mihály tér - archív fotó/Vargyasi Levente



<< vissza



Oldal megjelenítése: 24964    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem