2024. december 21., Szombat
Hírarchívum
Hasznos tudnivalók a helyi adókkal és illetékekkel kapcsolatosan - 2014

Az egész évi épület, terület, és/vagy a szállítóeszközök utáni adónak az év március 31-ig való előzetes kifizetéséért engedmény nyújtandó. A januárban és februárban fizetők 10 százalékos kedvezményt kapnak, márciusban 5 százalék kedvezmény jár. Az engedményben azon adófizetők részesülnek, akik az adófizetés napján nem szerepelnek semmiféle hátralékkal a Közpénzügyi Igazgatóság nyilvántartásában.

A helyi adók és illetékek befizetési határidejének lejárta után (március 31., valamint szeptember 30.), az érvényben levő jogszabályoknak megfelelően, havi 2 százalékos késedelmi kamat számolódik. A késedelmi kamat számítása a lejárati határidőt követő naptól a hátralék kifizetésének napjáig tart.

Figyelembe véve, hogy a 2014-es évre meghatározott adózási alap értékek nem változtak a 2013-as évhez viszonyitva, a 2014-es év folyamán a Közpénzügyi Igazgatóság nem eszközöl adókiközléseket.

Abban az esetben, ha az adófizető nem tesz eleget költségvetési fizetési kötelezettségeinek, a polgármesteri hivatal végrehajtási eljárást indít el. Ennek következtében jogában áll az alkalmazottként megvalósított pénzjövedelmek, nyugdíjak visszatartása, a bankszámlák letiltása, az ingó és ingatlan javak lefoglalása és értékesítése. Mindazon pénzbírságok esetében, amelyeknél nem lehetséges a tartozás végrehajtás útján történő behajtása, megtörténik az igazságügyi szervek értesítése, a kiszabott pénzbírságok közmunkára való átalakítása érdekében.

Az 571/2003-as számú adótörvénykönyv 254, 259 és 264-es cikkelyeinek előírásai alapján az adófizetők kötelesek adónyilatkozatot benyújtani, az adó- vagy – az esetnek megfelelően – illetékköteles javak megszerzésétől, elidegenítésétől számított 30 napon belül. Ez a kötelezettség érvényes az adófizető lakhelyének/székhelyének változása vagy az adó/illeték értékét módosító változások esetében is.

Természetes személyek:

Ingatlanadó

A bérbe adott, kezelésre vagy használatra bocsájtott állami köz- vagy magántulajdonban lévő területek illetékkötelesek, melyet esetenként a bérlő vagy a használati jog élvezői kötelesek fizetni, a területi adót tárgyaló törvénycikkely által előírt feltételek mellett.

A valós adóhelyzet megállapítása érdekében az adószerv információt kérhet az adófizetőtől és más illetékes személyektől, helyi vizsgálatokat végezhet és igényelheti az adófizető megjelenését a hivatal székhelyén.

Amennyiben egy magánszemély tulajdonában két vagy több épület van, az adótörvénykönyv 252. cikkelyének megfelelően, emelt adót kell fizetnie. Ugyanakkor, ezen magánszemélyek kötelesek speciális nyilatkozatot benyújtani a városi Közpénzügyi Igazgatóságához. Az adónyilatkozatok benyújtásának elmulasztása vagy benyújtási határidő túllépése kihágásnak minősül és pénzbírsággal büntetendő. Mindazon lakásnak használt épületek esetében, amelyek beépített területe meghaladja a 150 négyzetmétert, az adózandó érték 5 százalékkal növekszik minden további 50 négyzetméter vagy ennek töredéke után.

Gépjármű adó

Mindazon sepsiszentgyörgyi lakhelyű adófizetők, akik járműtulajdonosok lettek vagy járművet idegenítettek el, adónyilatkozatot kötelesek benyújtani a városi Közpénzügyi Igazgatóságához, függetlenül a tulajdonjog időtartamától, még azon esetekben is, ha a jármű megvásárlása, majd elidegenítése ugyanaznap történt.

Adóbizonyítvány

A 92/2003-as számú kormányrendelet 113. cikkelye, 4-es és 5-ös bekezdésének előírásai alapján az épületek, területek vagy a járművek elidegenítése csak a helyi költségvetés felé tartozott összes követelések kifizetése után történhet meg, kivételt képeznek a peres követelések. A kötelezettségek kifizetésének igazolása a városi Közpénzügyi Igazgatóság által kibocsátott adóbizonyítvány alapján történik. Mindazon elidegenítési iratok, melyek kiállításakor a jelen bekezdés előírásait nem tartották be, jogilag semmisek.

Az adóügyi igazolások sürgősségi rendszerben való kibocsátása esetén – ugyanaznap vagy a kérés benyújtásától számított 24 órán belül – speciális sürgősségi illeték fizetendő.

Jogi személyek:

Ingatlanadó

A helyi tanács határozata, valamint az Adótörvénykönyv értelmében az utóbbi 3 évben újra nem értékelt épületek esetében az épületadó számolásánál alkalmazandó kvóta 20 %, míg az utóbbi 5 évben újra nem értékelt épületek esetében 40 %. A jelen bekezdésben előírt kvóták az épületek első újraértékeléséig érvényesek.

A naptári év folyamán nem működő, turisztikai rendeltetésű épületek esetében, az utolsó újraértékelés szerint alkalmazott kvóta további 10 százalékkal növekedik.

Azon jogi személyek, akik tulajdonában turisztikai rendeltetésű épületek léteznek, kötelesek minden év január 31-ig nyilatkozatot benyújtani, a folyó évben az adott épület turisztikai rendeltetése szerinti működéséről.

A bérbe adott, kezelésre vagy használatra bocsájtott állami köz- vagy magántulajdonban lévő épületek és/vagy területek illetékkötelesek, melyet esetenként a bérlő vagy a használati jog élvezői kötelesek fizetni, az épület/területi adót tárgyaló törvénycikkelyek által előírt feltételek mellett.

A bérbe adott épületek esetében, ha a bérlő által elvégzett átépítési, felújítási, megerősítési, bővítési, módosítási vagy korszerűsítési munkálatok összértéke több mint 25 százalékkal emeli az ingatlan adózandó értékét, a bérlő köteles közölni a tulajdonossal a munkálatok értékét, az épület új adózandó értékének 30 napon belüli nyilatkozása érdekében.

Gépjármű adó

Mindazon sepsiszentgyörgyi székhelyű adófizetők, akik járműtulajdonosok lettek vagy járművet idegenítettek el, adónyilatkozatot kötelesek benyújtani a városi Közpénzügyi Igazgatóságához, függetlenül a tulajdonjog időtartamától, még azon esetekben is, ha a jármű megvásárlása, majd elidegenítése ugyanaznap történt.

Adóbizonyítvány

Az 92/2003-as számú kormányrendelet 113. cikkelye, 4-es és 5-ös bekezdésének előírásai alapján az épületek, területek vagy a szállítóeszközök elidegenítése csak a helyi költségvetés felé tartozott összes követelések kifizetése után történhet meg, kivételt képeznek a peres követelések. A kötelezettségek kifizetésének igazolása a városi Közpénzügyi Igazgatóság által kibocsátott adóbizonyítvány alapján történik. Mindazon elidegenítési iratok, melyek kiállításakor a jelen bekezdés előírásait nem tartották be, jogilag semmisek.

Az adóügyi igazolások sürgősségi rendszerben való kibocsátása esetén – ugyanaznap vagy a kérés benyújtásától számított 24 órán belül – speciális sürgősségi illeték fizetendő.
 
Fizetési módok

A törlesztendő helyi adóknak és illetékeknek Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának honlapján (www.sepsiszentgyorgyinfo.ro) való megtekintéséhez egy kérést szükséges benyújtani a városi Közpénzügyi Igazgatósághoz. Az elektronikus rendszer működéséről bővebben ezen a linken olvashat.

1. Készpénzfizetés
A helyi adók és illetékek a városi Közpénzügyi Igazgatóság Olt utca 2. szám alatti székhelyén fizethetők készpénzzel.

2. Fizetés bankkártyával (Visa, Visa Electron, MasterCard, Maestro)
A bankkártya-tulajdonosok a helyi adókat és illetékeket a polgármesteri hivatal adó- és illetékbegyűjtő pénztáránál felszerelt kártyaleolvasó segítségével is kifizethetik.

3. Online fizetési lehetőségek
Az adóügyek internetes követése csak a Közpénzügyi Igazgatóság székhelyén leadott kérelem alapján válik lehetővé.

  • A természetes személyek és a vállalkozói engedéllyel rendelkező magánszemélyek (PFA) számára bankkártyás online fizetés révén a www.ghiseul.ro oldalon. A rendszer román nyelvű felhasználói kézikönyve letölthető innen. A bejelentkezéshez szükséges adatokat a következő nyomtatvány benyújtását követően kézbesítjük.
     
  • Az OTP Bank ügyfelei online kifizetési rendszerben is törleszthetik adótartozásukat a városi Közpénzügyi Igazgatóságához benyújtott kérés alapján.
     
  • Más bankok ügyfelei az illető bank e-banking rendszerén keresztül fizethetik be helyi adójukat a megfelelő számlaszámra. IBAN számlaszámok listája

4. Banki átutalással
Banki átutalási megbízás révén is törleszthetőek a helyi adók és illetékek.

Szükséges adatok:
Bank: Trezoreria Sfântu Gheorghe (Sepsiszentgyörgyi Kincstár)
Számlatulajdonos neve: Municipiul Sfântu Gheorghe – Direcţia Finanţe Publice Municipale
Bejegyzési szám: 4404605
Bankszámlaszám: az adó- vagy illetéknem függvényében, válassza ki a megfelelő számla IBAN kódját
 

A 2014. évi adók és illetékekre vonatkozó helyi tanácshatározatok:


A Közpénzügyi Igazgatóság székhelye: Olt utca, 2. szám, Sepsiszentgyörgy 520027, Kovászna megye, Románia
 

 



<< vissza



Oldal megjelenítése: 40879    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem