2024. december 21., Szombat
Hírarchívum
Őszi munkálatok

Az ősz beköszöntével is több fronton zajlanak az infrastruktúrát célzó korszerűsítési munkálatok Sepsiszentgyörgyön. Több utcában megtörtént a víz- és szennyvízhálózat kicserélése, a közvilágítás modernizálása, és parkolók, illetve járdák kiépítésén, rendberakásán is dolgoznak. Elbontották a központi park és a Ferencz József-kórház melletti híd közötti lépcsősort, így hamarosan már a mozgássérültek, a babakocsit taszító szülők és a kerékpározók közlekedése is könnyebb lesz.

– Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banktól (BERD) felvett hitelből, ha kissé nehézkesen is, de folytatódnak a munkálatok – közölte Czimbalmos Kozma Csaba városmenedzser. Jelenleg jó ütemben zajlik az Olt utca járdáinak vágott kőlapokkal való borítása. A Csíki negyedben folytatódik a parkoló kiépítése, miután az ott található, rossz állapotban lévő támfalat kicserélték. Felkészültek a Horgász utcai tömbházak mögötti parkolók aszfaltozására, a szegélykövek már a helyükön vannak, és a járdák is új aszfaltburkolatot kaptak. Folytatják a Stadion utcában is a járdák felújítását, a parkolók korszerűsítését. Ezeknek idén mind készen kell lenniük, és a városmenedzser szerint remélhetőleg még ebben az évben a Templom utca járdáit is pontra teszik.

Az integrált városfejlesztési terv részeként uniós forrásokból is dolgoznak a szakcégek: készen van a Daczó és a Konsza Samu utca, illetve a Nicolae Bălcescu utca fele. Ide modern lámpaoszlopok kerültek, de a városvezetés tervezi, hogy kicserélik a múlt századot idézőkre, hiszen jobban illenének ide. Dolgoznak a Victor Babeș utcában is, a járdák szegélykövei már a helyükön, az útfelület simítása folyik éppen. Haladnak a Galamb és Sas utcákban is.

– A különböző szolgáltatók munkálatai sokszor hátráltatják a kivitelezést, a vízhálózat kiépítése miatt egyelőre a Bălcescu utca másik felének felújítása nem folytatódik. A vízhálózat közművek általi korszerűsítését célzó uniós pályázat révén a Bánki Dónát, a Gödri Ferenc, Kossuth Lajos, Gábor Áron, Stadion és Fenyves utcák nagyon közel állnak a befejezéshez. A víznyomás próbákat már megejtették, a rendszer működőképes – részletezte Czimbalmos.

A Gábor Áron utcai vízvezetékek cseréje miatt kicsit eltolódott a park felső részén található lépcső rendezése, de valószínűleg már hétfőtől beindul itt is a munka, helyi költségvetésből, és ebben az évben mindenképp befejeződik. Szintén uniós forrásokból dolgoznak a Kós Károly utcában található, svájci villaként ismert épület átalakításán, ahová majd a városi bölcsődét költöztetik át.



<< vissza



Oldal megjelenítése: 25653    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem