2024. december 21., Szombat
Hírarchívum
Nyilvános a Székely Vágta programja

Bár apróbb módosítások még lehetnek benne, véglegessé vált a Székely Vágta programja. A kétnapos lovaseseményen a lovassporté lesz a főszerep, az esti kulturális programokban is helyi lovasok vesznek majd részt. Az előbbi évektől eltérően, idén mindkét napon tartanak futamokat, az előfutamokra szombaton, a középfutamokra és a döntőre vasárnap kerül sor.

A Székely Vágta már pénteken kezdetét veszi, akkor érkeznek a lovasok, megtartják a lovak orvosi vizsgáját és kisorsolják a futamindulókat is. Este nyilvános főpróbája lesz a TűzTánc produkciónak, így azok is megnézhetik, akik netán szombaton nem tudják. A Székely Vágta megnyitójára szombaton, délben kerül sor a lovasok felvonulásával, a rétyi Kováts András Fúvószenekar közreműködésével. Az előfutamok két részben zajlanak, először 13 órakor, majd 16 órakor állnak rajthoz a lovasok. A futamok között kettes- és négyesfogathajtó verseny, puszta ötös-, valamint lovasíjász bemutató lesz a Kassai Lovasíjász Iskola tanítványaival és a Sagittis Siculorum Egyesület jóvoltából. Délután lovas táncokra kerül sor a a kőröspataki Shagya Lovasklub bemutatásában, a Szilaj Hagyományőrző Egyesület pedig huszárnótákkal kedveskedik a közönségnek. A délutánt a mosonmagyaróvári Óvári Gazdász Néptánc Együttes műsora zárja.

A szombati nap a TűzTánc című világzenei koncerttel és tánc-show-val ér véget, amelyet Bársony Bálint és Németh Gábor „Némo” zenekara, Korzenszky Klára népdalénekes, valamint a Honvéd Táncszínház ad elő, hozzájuk csatlakozik a Háromszék Táncegyüttes és az M Studio mozgásszínház. A produkcióban közreműködik a Szilaj Hagyományőrző Egyesület és a Shagya Lovasklub. Az előadás koreográfusa Zsuráfszky Zoltán, a Honvéd Táncszínház művészeti vezetője.

Vasárnap 12-től lesznek a középfutamok, a nap hátralevő részében díjugrató verseny és bemutató is lesz a csíkszeredai Genovéva Lovarda növendékeivel, huszárbemutató és csatajelenet a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület jóvoltából, és lovas harcművészeti bemutató a Sagittis Siculorum Egyesület előadásában. Két kuriózumot is láthat a nagyérdemű: a pónifutam képségkívül az egyik fénypontja lesz a napnak, és idén sem marad el a hírességek fogathajtó versenye sem. A döntő 18.15-től lesz, rögtön utána a díjátadó ünnepséget is megtartják.

A Székely Vágtát Péter Szabó Szilvia és a Tini Dance Center táncosai zárják, akik a NOX együttest idézik fel, Szilvia a legsikeresebb dalaikat hozza el a székelyföldi közönségnek.

A Székely Vágta programjaiba szombaton és vasárnap is bekapcsolódik a Duna Televízió. A nemzet televíziója szombaton 17:45 és 18:55 között, vasárnap 17:30 és 18:55 között közvetít élőben.

A részletes program megtalálható a www.szekelyvagta.ro honlapon.

 



<< vissza



Oldal megjelenítése: 24285    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem