2024. december 21., Szombat
Hírarchívum
Könyvkelengye ballagóknak

Sepsiszentgyörgy végzős diákjai egy-egy könyvet kaptak útravalóul a Bod Péter Megyei Könyvtártól és az önkormányzattól. „Könyvkelengyét mindig jó adni és mindig jó kapni” – foglalta össze a Könyvkelengye program misszióját Szonda Szabolcs a Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója a végzősök számára szervezett könyvátadó ünnepségen május 24-én a Gábor Áron Teremben. Az esemény keretében a Székely Mikó Kollégium és a Mikes Kelemen Elméleti Líceum egy-egy végzős osztálya vehette át a szimbolikus ajándékot. Kádár Gyula Sepsiszentgyörgy korai története és népessége című könyvét a következő hét során minden sepsiszentgyörgyi magyar ballagó kézbe kapja. Ezt követően a Mihai Viteazul Főgimnázium diákjai vehették át a Matei és Florian Filip Băiuţeii című ifjúsági regényét, amely mesés módon írja le a szerzők '89 előtti gyermekkorát.

Az ünnepség keretében Sztakics Éva Judit alpolgármester asszony elmondta, hogy a ballagók útravalóul most nem egy könyvet kaptak, hanem a könyvet, egy valódi értéket, amely egyben a tanulás és a tudás jelképe.„Ne felejtsétek az igazi értékeket, a gyökereket, ti mindig Sepsiszentgyörgyhöz tartoztok, az egyetemi éveitek után a város visszavár, reméljük, hogy hazatértek, hogy itt fogtok családot alapítani" – hangsúlyozta beszédében Sztakics Éva.

Kádár Gyula a könyvbemutatóval egybekötött rögtönzött történelemóra során röviden ismertette Sepsiszentgyörgy 1332 – a település első írásos említése – előtti történelmét, felhívva a figyelmet arra, hogy fontos tudni, kik vagyunk és honnan származunk. Hasonlóképpen a múltat mutatja be kritika által Salinger Zabhegyezőjéhez hasonlított Băiuţeii kötet, amely a végzősök által ismeretlen kort elevenít fel, a Ceauşescu-érát. A jelenlévők a regényből egy részletet hallgathattak meg Ianculescu Csilla könyvtáros felolvasásában.
                                                                                                                                                     
A Könyvkelengye programot eredetileg újszülöttek számára indította a Bod Péter Megyei Könyvtár és Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2010-ben, de idén már a második éve, hogy kiterjesztették a tizenkettedikes diákokra is. Az elmúlt négy év során 450 család igényelt könyvkelengyét és több mint 1600 egyetemi tanulmányaik előtt álló diák kapott könyvútravalót.
 



<< vissza



Oldal megjelenítése: 24619    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem