2024. december 21., Szombat
Hírarchívum
Munkálatok városszerte

Sepsiszentgyörgyön az infrastrukturális munkák dandárja ebben az évben fog elkezdődni – közölte Czimbalmos-Kozma Csaba városmenedzser.

– Jelenleg azon igyekszünk, hogy a Szent György Napokig a városközpontjában lévő, már a korábbi években, illetve tavaly megkezdett munkálatokat befejezzük. Azaz a Mihai Viteazul teret, az ’56-os emlékparkot, illetve a Temető utcai, a Bod Péter Megyei Könyvtár háta mögötti kis parkot szeretnénk idén átvenni – tájékoztatott a városmenedzser. Elmondása szerint az említett három helyen már csak az utolsó simítási munkálatok maradtak hátra, a télen megsérült, tönkrement elemek még jótállási időszakban vannak, így azokat az építőnek kell kicserélnie, illetve ki kell javítania. Ezen munkálatok befejeztét még a városnapok előtt le szeretné tudni a város.

Ami az Olt utcát illeti, Czimbalmos-Kozma Csaba szerint már minden vezetéket sikerült a föld alá helyezni, jelenleg az útszakasz alapozása van folyamatban, azt ígérték, hogy a Szent György Napok kezdetéig a tört kavicsos alapozás meg lesz oldva, és ezt követően öntik le az első aszfaltréteget, illetve burkolják a járdákat vágott kőlapokkal.

– A város költségvetésének elfogadásakor folytatódnak a munkálatok a Márton Áron (Munkás) utcában, ahol most már minden kábel a föld alatt találtható, beleértve a villanyhálózatot is, hiszen már állnak az új oszlopok. Itt is megtörtént az útszakasz alapozása, már csak az aszfaltozás maradt hátra. A Borvíz utcában is folyatódik a felújítás – sorolta Czimbalmos. A városmene­dzser szerint sajnos, ezek a munkálatok kellemetlenségekkel is járnak, hiszen az ásások és a vezetékcserék mentén több utcában is a lakóknak el kell viselniük a sarat, főleg rossz idő esetén.

Jelenleg is dolgoznak többek között a Konsza Samu utcában, a Kút téren, a Martinovics utcában, ezeket jövőre fogják befejezni. Az itteni munkálatok a víz- és csatornarendszer felújítását célzó pályázat révén valósulnak meg, amely keretén belül a szennyvíztisztító-telepen és a vízházban is egész komoly befektetések lesznek. Ugyanakkor az Olt és a Szemerja negyedekben, a tömbházak közötti utcarészeken a közvilágítást is felújítják, de a Székely (Május 1) utcában is már minden vezeték a föld alatt van. A Csíki negyedi toronyblokk háta mögötti parkoló rendezése most kezdődik, de a Templom utca járdájának befejezésére is sor fog kerülni, valamint a Daczó utcát is pontra fogják tenni. Beindul a Gödri Ferenc és Márton Áron utcák felújítása. A Székely Mikó Kollégium udvarának rendezésén is dolgoznak, és mihelyt az idő engedi, nekifognak a kátyúzásoknak, hiszen már megkötötte erre a szerződést a városháza.



<< vissza



Oldal megjelenítése: 26691    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem