2024. december 21., Szombat
Hírarchívum
Látványos fejlesztések lesznek

Prioritás az infrastruktúra fejlesztése
                         
Sepsiszentgyörgy polgármesteri hivatalának oldalán, Antal Árpád polgármester kezdeményezésére, közzétették a város 2013-as évre szóló költségvetés-tervezetét. Ez már március 19-től tanulmányozható a hivatal előcsarnokában, illetve a www.sepsi.ro oldalon, két linken is elérhető. Az észrevételeket az illető személy nevével, lakcímével és telefonszámával együtt az ügyfélszolgálati irodában vagy a zelinda.fulop@sepsi.ro e-mail címen fogadják 2013. április 4-ig.

– Tizenöt nap alatt a lakosság is megfogalmazhatja a tervezettel kapcsolatban az észrevételeit, ebben a periódusban egyeztetek a különböző frakciókkal is, figyelembe véve az esetleges javaslatokat – közölte Antal Árpád.

A megyeszékhely polgármestere elmondta, annak ellenére, hogy az idei év eléggé nehéznek ígérkezik, s nem számítanak kormánytámogatásra sem, mégis komoly beruházások valósulnak meg.


Archív fotó: Vargyasi Levente


– Ezen források nélkül is látványos fejlesztéseket mennek végbe Sepsiszentgyörgyön, hiszen sok Európai Unió-s pályázatunk most jut el arra a szintre, hogy a konkrét munkálatok megkezdődhessenek – mondta a városvezető.

A víz- és csatornarendszer felújítását célzó program munkálatai sok kellemetlenséggel is járnak majd, ezért Antal Árpád arra kéri a városlakókat, hogy legyenek türelemmel és megértéssel erre vonatkozólag, hiszen ezáltal az ivóvíz minősége javul, másrészt a hálózati veszteségek jelentősen csökkennek.

– A városi strandot is át szeretnénk adni a szezon megkezdése előtt, a Kossuth Lajos utcában is dolgoznak. Mi azt szeretnénk, hogy egy időben több helyen is elkezdődjék a munka. Szent György Napok után az Olt utcának is nekifogunk, hogy nyáron haladjon, illetve befejeződjön a munka, és őszre sikerüljön teljesen elkészíteni, hiszen gyakorlatilag ez az utolsó olyan belvárosi útszakasz, amely eddig nem volt közművesítve, így ez a probléma is rendeződik majd – nyilatkozta Antal Árpád.

A költségvetés-tervezetben a legnagyobb tételt az uniós pályázatok társfinanszírozása teszi ki. A polgármester tájékoztatása szerint a város 107 millió lej körüli költségvetéssel kezdi meg az évet, és reményét fejezte ki, hogy ez 2013 folyamán, elsősorban a lehívott uniós támogatások által, tovább fog gyarapodni.

 



<< vissza



Oldal megjelenítése: 27200    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem