2024. december 21., Szombat
Hírarchívum
Gazdag kulturális hét a 22. Szent György Napokon

Sajtótájékoztatón mutatta be Grubisics Levente fesztiváligazgató és Dancs Zsolt programigazgató a Szent György Napok kulturális hetének teljes programkínálatát. Három budapesti színház, egy nemzetközi hírű fuvolaművésznő, Szécsi Pál emlékest, színvonalas román nyelvű előadások, klasszikus koncertek, a hazai nagy kedvencek és visszatérő színházak erősítik a városnapok kultúrhetét. Az idén a kultúrturizmus jegyében zajló fesztiválon most az a legfontosabb, hogy más megyékből is eljöjjenek megnézni az előadásokat, erre külön reklámkampányt is építenek, mondták a szervezők.

Grubisics Levente fesztiváligazgató bejelentette, hogy a kulturális hétre minden betervezett előadást már leszerződtek. Nyitottak befogadni még olyan előadásokat, amelyek gazdagítják és értéket adnak a városnapoknak, de a szervezők részéről megálmodott repertoár teljes – hangsúlyozta a fesztiváligazgató. Igazi, nagyvárosi színházi és kulturális hangulat fog uralkodni Sepsiszentgyörgyön a kulturális hét alatt, amolyan „szentgyörgynaposan” – fogalmazott Grubisics. Az előadásaink kiszolgálják a színházba járó és kultúrát fogyasztó közönséget, de meghívnak a színházba olyanokat is, akiket a nagy nevek vonzanak, és ezért vesznek jegyet.

A kultúrhét néhány kínálata

Fuvolavarázs fantáziacímmel rajtol a 22. Szent György Napok nyitóhangversenye, amelyen idén is a Georgius Kamarazenekar és a Csíkikamara Zenekar lép fel. Meghívott vendégük Horgas Eszter, nemzetközi hírű fuvolaművésznő, a darab ezért kapta ezt a nevet. Horgas Eszter fuvolaművész már a főiskolai évek alatt olyan művészekkel léphetett színpadra, mint a Liszt Ferenc Kamarazenekar, Kocsis Zoltán, Maurice Andre, Rosztopovics, a Bartók vonósnégyes és Jean Pierre Rampal. 2002-ben Artisjus előadói díjat kapott, játszott a Carmen előadásban, ahol partnere a nemzetközi gitárvirtuóz, Al Di Meola volt.
Visszatérő vendégként érkezik a Yorick Stúdió és a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós társulatának közös produkciója, a Székely Csaba-trilógia második része, a Bányavakság. A Yorick Stúdió 2010-ben és 2012-ben is vendége volt a Szent György Napoknak, a közönség szerette, ezért idénre is meghívták a szervezők.

A gyerekelőadások egyik kiemelkedő produkciója lesz Tarján Pál Fánk történetek mesés-zenés koncertje, a Szegedi Miniszínház két előadása, a Rémusz bácsi meséi és a A három szabólegény, valamint a marosvásárhelyi Ariel Bábszínház A tengerkék kutyus című bábelőadása.

Három budapesti színház lesz jelen a városnapokon, az Orlay Produkciós Iroda Kramer kontra Kramerje és a Budapesti Operettszínház Lili bárónője mellett vendégszerepel még a Gergely Theáter két produkciója is. A Gergely Róbert alapította színház a Két férfi sakkban című vígjátékot hozza el a nagyközönségnek Détár Enikő, Némedi-Varga Tímea, Pelsőczy László és Gergely Róbert főszereplésével.

A román nyelvű előadások repertoárjában Gheorghe Zamfir, nemzetközi hírű pánsíp művész és népi zenekara, valamint a 94 éves Radu Beligan, a Bukaresti Nemzeti Színház művészének Confesiuni despre Artă și Viață című monológja szerepel.
A kulturális héten az a cél, hogy megtartsuk az egészséges egyensúlyt az előadások között – mondta Dancs Zsolt programigazgató. Nehézségeket okozott, hogy a Szakszervezetek Művelődési Háza kiesett, viszont együttműködő partnerre találtunk a Krisztus Király templomban, amely tökéletes helyszín a koncertek és kisebb produkciók számára – tette hozzá a programigazgató. Itt lesz például az Ave Maria című komolyzenei koncert is, amelyet Barabás Annamária, bardóci származású, nemzetközi elismertségű, a Liege-i Királyi Operaház szopránja és Reymond Martine, a Montreaux-i Szent Vince-templom orgonaművésze ad elő.

Dancs Zsolt a kultúrhét egy újabb kiemelkedő előadására hívta fel a figyelmet: Gergely Róbert előadásában Szécsi Pál emlékest is lesz, Szereted-e még? címmel. Gergely Róbert a fiatalon elhunyt énekest alakítja ebben a darabban, és elénekli a tragikus sorsú énekes mára már örökzölddé vált dalait. Az előadásban felcsendülnek a nagy slágerek: Csak egy tánc volt, Violák, Távollét, Én édes Katinkám, miközben sok személyes visszaemlékezés, dokumentum, filmbejátszás és egyéb más érdekesség látható.

Nemzetközi sztárvendég és közönségkedvencek a nagyszínpadon

Dancs Zsolt a hétvégi, nagyszínpadi nevekből említett meg párat, a sajtó kérdésére elmondta: a záróprodukció bejelentése még egy hetet várat magára. Pénteken a Szent György Napok vendége lesz a Bársony Bálint- és Németh Gábor „Némo”-féle Star Jam Session, amely Magyarország legnagyobb örömzenei koncertje, ahol minden a közönség kérésére alakul. A kétórás produkciónak sztárvendégei is vannak: a városnapokon Charlie, Zséda, Falusi Mariann (Pa-Dö-Dő) és, a What is love slágert jegyző, Haddaway lép fel a zenekarral.

A Facebook közösségi oldal szavazásán a magyarországi tehetségkutatókban szereplő énekesek vitték a pálmát, közülük is a legtöbb szavazatot kapta Vastag Csaba, a 2010-es X Faktor győztese. Csaba vasárnap lép színpadra, rögtön Szabó Ádám harmonikás után, aki a Csillag Születik döntőse volt 2011-ben.

A Szent György Napok kulturális előadásaira már lehet jegyet vásárolni Sepsiszentgyörgyön a Kulturális Szervezőirodában, Kézdivásárhelyen a Vigadó Művelődési Ház jegypénztárában és Brassóban is. A gyerekelőadásokra a jegy 5 lejbe kerül, a többi előadásra 15-35 lejes áron lehet jegyet váltani.

A rendezvény hivatalos honlapja a www.szentgyorgynapok.ro



<< vissza



Oldal megjelenítése: 25395    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem