2024. december 21., Szombat
Hírarchívum
Finn metál és dögös rockcsajok a 22. Szent György Napok színpadán

A Szent György Napok nem csak a találkozások, hanem a változatos zenei stílusok ünnepe is. A szervezők úgy állítják össze a hétvégi színpadi programokat, hogy minden zenekedvelő megtalálja benne a kedvenc ritmusát. Most a zúzósabb zene képviselőit tesszük górcső alá, belőlük is lesznek bőven a 22. Szent György Napokon. A finn death metál zenétől egészen a csajos rockzenéig terjed a repertoár, de fellép Rudán Joe, és lesz Saint George Rock Night is.
A Saint George Rock Night-al indul a rockesemények sora: rögtön a nyitónapon, április 20-án hördülnek fel először a gitárok és csapnak a húrok közé a rockbandák. Az este sztárvendége a bukaresti Goodbye to Gravity lesz, helyszíne a Godot Café (volt Bunker).

A finn metálzene világhírű

Ha igazi metál zenét akarunk hallgatni, bizony nagyon messzire el kell utaznunk. Köztudottan Skandináviában, ezen belül is Finnországban művelik ezt a műfajt a legjobban, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy a legtöbb valamire való metál zenekar innen származik. Először történt meg az is, hogy egy közönségszavazatokon alapuló európai dalversenyen, az Euróvízión, egy finn zenekar, a Lordi, a maga meghökkentő megjelenésével és dalával, vitte el az első helyet. Ezt az élvonalat erősíti a 22. Szent György Napokon fellépő, finn Domination Black banda is. A finn metál zenekar 2003-ban alakult Kotkában, Finnországban. Zenei stílusuk a trash, a heavy és a black metál felé mutat, olyan hasonló zenekarok befolyásolják őket, mint a Metallica, a Judas Priest vagy a Slayer. A Domination Black olyan bandákkal is játszott már együtt, mint a Nightwish, a Stratovarius, Him, a Sonata Arctica, a Children of Bodom, az Amorphys vagy az Apocalyptica. A népszerű zenekar slágere, az Evilizer, 2012-ben jelent meg, és rögtön a finn toplisták kedvence lett. A Cold Touch még mindig ott szól számos metálkedvelő fiatal fülében, azonban a zenekar már új dalokon és új albumon is dolgozik. A Szent György Napok történelmében először lép színpadra igazi metál zenekar, április 26-án, pénteken a B színpadon.

Igényes magyar rock

Van néhány olyan magyar rockzenekar, amelyek örökre beírták magukat a zenetörténelembe. Rudán Joe például 50 évet tölt idén, és három rockzenekar markáns alakja, amelyek egyenként mind maradandót alkottak. Rudán zenélt a Pokolgéppel, a P.Mobillal és a Mobilmániával is, és ne felejtsük el, hogy saját zenekart is létrehozott, Coda néven. Ma már többnyire egyedül aratja a babérokat, a Szent György Napokra április 26-án, pénteken a B színpadon, a finn Domination Black előtt lép fel.
A felsorolásból nem maradhat ki a Scorpions Tribute Band sem, akik azon két coverzenekar közé tartoznak, akiket az „apjuk” is elismer és támogat. A zenekar a kezdetektől fogva azt a célt helyezte maga elé, hogy a lehető leghitelesebben adja vissza a nagyérdeműnek a Scorpions-érzést: eredeti megjelenéssel, eredeti hangszereken és a lehető legjobb hangzásban. A rockpalettát ők nyitják a városnapokon, pénteken, 17 órától az A színpadon.

Slágerek, csajok, rock’n’roll

Önmagában exkluzív élményt ígér, ha négy lány játszik a színpadon, a Cherry Bomb azonban jóval több egy átlagos csajzenekarnál. Teljesen mindegy, hogy megapopslágereket vagy rock himnuszokat dolgoznak fel, ahogy a deszkákra lépnek, garantált a pikánsan sikkes rock’n’roll buli. Műsorukban megtalálhatóak a slágerlistákat vezető popelőadók számai és a legnagyobb rockzenekarok dalai, persze mindegyik „cherrybombosítva“. Legyen szó Pink vagy Christina Aguilera, esetleg Britney Spears számáról, a lányok dögös rock nótákká alakítják azokat, de olyan nagyöregektől sem ijednek meg, mint a Judas Priest, Danko Jones, a Mötley Crue, az Audioslave vagy az Extreme. A csajbanda zárja a rockeseményeket a Szent György Napokon, április 28-án, vasárnap a B színpadon.
 

Még több információ a zenekarokról a www.szentgyorgynapok.ro honlapon.



<< vissza



Oldal megjelenítése: 24752    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem