2024. december 21., Szombat
Hírarchívum
Épülhet Székelyföld legnagyobb ipari parkja

A vonatkozó pályázat megnyerése után három évvel, végre sikerült aláírni tegnap a Szépmezőre tervezett, mintegy tizenhét hektáron felépülő ipari park kivitelezési szerződését. Antal Árpád András megyeszékhelyi polgármester az összes közül ezt tekinti a legfontosabb beruházásnak.

– Egy egészséges társadalom alapja a széleskörű középosztály, ezért úgy gondoljuk, az önkormányzatnak is meg kell tennie mindent annak érdekben, hogy munkahelyek létesüljenek városunkban – közölte Antal Árpád polgármester.
A cél, hogy a következő években felépítsék Székelyföld legnagyobb ipari parkját. Egyelőre tizenhét hektáron valósul meg a létesítmény, ezt majd idővel bővíteni szeretnék, a városvezető elmondása szerint tíz éven belül, nyugati mintára, ötvenhektárosra növelnék az összterületet.

Sztakics Éva alpolgármester közölte: az ipari parknak 26 hónap alatt kell elkészülnie, de van rá esély, hogy ennél hamarabb befejezzék, teljes költségvetése 24,6 millió lej.

– Két fontos hozadéka is van: egyrészt a szépmezői ingatlanok várhatóan felértékelődnek, és az ott élők is álláshoz juthatnak. Ezen kívül megépül egy több mint ezer négyzetméteres, színházi díszletek építésére és tárolására szolgáló csarnok is, így a városközpontból ki tudják ide költöztetni a műhelyeket.

Az új helyiségben nem csak a sepsiszentgyörgyi teátrum kellékei, díszletei kapnak majd helyet, a régió színházainak is lehetőséget biztosítanának a tárolásra. Tizenkét kereskedelmi társaság fog helyet kapni Szépmezőn, ezek a tervek szerint mintegy 450 új munkahelyet tudnak létrehozni, ezt a számot két éven belül szeretnék elérni.

– Öt nagy fejlesztési tengely van, a központi régió szintjén 400 millió euróra vannak szerződések kötve, Háromszéken 106 projektre van benyújtva pályázat, ma az ötvenedik szerződést írjuk alá, a pályázatok költségvetése meghaladja a 73 millió eurót – közölte Simion Creţu, a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség vezérigazgatója.

Sepsiszentgyörgy vonatkozásában 80 millió lej értékben kötöttek eddig szerződést, ebből 54 millió lej a Regionális Operatív Program keretén belül érkezett a városba, összesen tizenegy szerződést írtak alá. Simion Creţu megjegyezte: a Regionális Operatív Program keretében Antal Árpád polgármesterrel sikerült eddig a legtöbb szerződést tető alá hozni.


Látványterv



<< vissza



Oldal megjelenítése: 32988    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem