2024. december 21., Szombat
Hírarchívum
Zalánpataka, mint önellátó falu

A megyeházán október 15-én, hétfőn, az I. Székelyföldi Fenntartható Építészeti Konferencián elhangzott: legyen Zalánpataka az első székelyföldi önellátó falu. A több mint félszáz résztvevő az egész napos előadások alatt elméleti és gyakorlati útmutatókkal egyaránt találkozhatott: a szakmai tapasztalatcsere mellett a belföldi és külföldi szakemberektől hasznos információkat is kaphattak.

A Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, Sepsiszentgyörgy város önkormányzatával és Kovászna Megye Tanácsával karöltve első alkalommal hívta életre a konferenciát. A rendezvény fő témája az alacsony költségvetéssel, több élőmunkával készülő, kis fenntartási költséggel, energia hatékonyan működő, tájba illeszkedő házak építése volt.
Elsőként Édler András, a kamara nemrég megválasztott elnöke köszöntötte a résztvevőket, aki elmondta, hogy örül, hogy a két önkormányzatban partnerre leltek a rendezvény megvalósításában, hiszen ez a térség elkötelezettségét, nyitottságát jelzi a fenntartható és alternatív építkezési módszerek iránt.

A konferencia partnere a város önkormányzata is, a hivatal nevében Antal Árpád András polgármester szólalt fel. Elmondta, Sepsiszentgyörgy város önkormányzata továbbra is partner kíván lenni minden olyan rendezvény, elképzelés kivitelezésében, amely azt a célt szolgálja, hogy versenyképessé tegye a régiót.

Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke szerint a Kereskedelmi Kamaránál az elnökváltással új fejezet indult el, koncepcióváltás történt, amely a vállalkozók és a régió jobb boldogulását segítheti elő. Kifejtette, hogy hasznos találkozónak tartja a fenntartható építészeti konferenciát. A tanácskozáson elhangzottakat javasolta gyakorlatba is ültetni. Ennek érdekében jónak látná a Málnás községhez tartozó Zalánpatakán a fenntartható falu elnevezésű terv megvalósítását. „A kis elzárt falut alig lakják százan, épületei a múlt idők emlékeit őrzi. A hegyvidéki település képe, tájba simulása idilli, olyan jellegzetes, hogy már önmagában ez is védendő érték. Megőrizte eredeti településszerkezetét, építészeti emlékeit, a közösség tagjai pedig hagyományos életmódjukat. Mindazokkal az adottságok rendelkezik, amelyeket most ki lehetne használni és itt kialakítani az első székelyföldi fenntartható, önellátó települést”- tudtuk meg a megyei elnöktől.

Az egész napos rendezvényen szó esett a dombházak megvalósíthatóságáról, vályog- és szalmabálaházak tervezéséről, továbbá a környezetbarát anyagokkal való építkezés népszerűsítéséről, fontosságának hangsúlyozásáról, és az energiahatékonyság elvének a lehető legtágabb körben való érvényesítéséről is.
 

(Kovászna Megye Tanácsának sajtóirodája)



<< vissza



Oldal megjelenítése: 23132    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem