2024. december 21., Szombat
Hírarchívum
72 település indul a Nemzeti Vágtán

Négyen képviselik Székelyföldet

Egy héttel az esemény előtt, szeptember 4-én tartották meg a 2012-es Nemzeti Vágta sorsolását. Összesen 72 település várta izgatottan, hogy kivel sorsolják össze lovasát az előfutamokra. A szeptember 14-16. között megrendezésre kerülő rendezvénysorozatra százezreket várnak az esemény szervezői. Az 5-dik évfordulóját ünneplő Nemzeti Vágta idén is az előző években megszokott színes programsorozatot kínál majd a kilátogatókat. A Székely Vágta győztesei is lázasan készülnek már, számukra is megkezdődött a visszaszámlálás.

Szeptember 4-én, kedden a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum Márványtermében megrendezett ünnepségen sorsolták össze a 72 induló település lovasait a Nemzeti Vágta előfutamaira. A Nemzeti Vágta szeptember 15-16-i versenynapjain 12 előfutamban mérik majd össze tudásukat a lovasok a Hősök terén felépített egyedi versenypályán. Előfutamonként 6 lovas versenyzik egymással, az első két helyezett jut tovább a másnapi öt középfutamba. Innen azonban már csak az első helyezett léphet tovább, a mindent eldöntő vasárnap délutáni finálénak így öt résztvevője lesz. 


Fotó: vagta.hu

A települések lovasversenye mellett történelmi lovas gála, díjugratás, Kishuszár Vágta, Kocsitoló verseny, OTP Bank Jótékonysági Sztárfutam, Jótékonysági Sztársportolók futam, Fogatvágta is látható lesz.

Az eseményről a Magyar Televízió, a Duna Televízió, valamint a Magyar Rádió közvetít.

A Nemzeti Vágta mezőnye nagyon erős, de az angol telivérek kizárásával az esélyek is nagyobbak minden lovas számára. A székely lovasok az első, ötödik, hetedik és kilencedik futamban indulnak.

A 2012-es Nemzeti Vágta előfutamainak beosztása:

1. futam –

Fülöpszállás, Érsekhalma, Csíkdelne, Sarkad, Kocsér, Hédervár

2. futam –

Gödöllő, Csabdi, Győr-Gyirmót, Bajai Kistérség, Hatvan, Komárom

3. futam –

Sopron, Kaposvár, Izsák, Zamárdi, Szentkirály, Győrság

4. futam –

Kötegyán, Sümeg, Dávod, Bordány, Kővágószőlős, Ibrány

5. futam –

Kozárd, Csetény, Alsóörs, Sepsiszentgyörgy, Magyarhertelend, Gyenesdiás

6. futam –

Balatonlelle, Szabadszállás, Nagybajom, Szilvásszentmárton, Baja, Keszthely

7. futam –

Szentgál, Bugac, Szilaspogony, Topolya, Gidófalva, Nyársapát

8. futam –

Domonyvölgy, Szilvásvárad, Nyíregyháza, Budapest-Ferencváros, Mórahalmi Kistérség, Mezőgyán

9. futam –

Ópusztaszer, Zabola*, Tiszabezdéd, Okány, Tahitótfalu, Csernáton

10. futam –

Soltszentimre, Dömsöd, Budapest-Zugló, Tapsony, Pusztaszer, Izsa

11. futam –

Mórahalom, Szentlőrinc, Bük, Kapuvár, Tiszaalpár, Tata

12. futam – Kecskemét, Alsótold, Orfű, Balatonszemes, Karád, Kovácsszénája


 *nem a Székely Vágta továbbjutója, egyéni benevező. 



<< vissza



Oldal megjelenítése: 23673    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem