2024. december 21., Szombat
Hírarchívum
Elkészült a szabadtéri fürdő és a mofetta

Több mint négymillió euróból varázsolják újjá a Sepsiszentgyörgyhöz tartozó sugásfürdői üdülőtelepet. A téli szezonban rekordszámú síelőt és sportkedvelőt vonzott a két sípálya, most itt a nyári szezon, jövő héttől már lehet lubickolni a szabadtéri medence vízében, illetve a mofettát is használhatják az odalátogatók.

A megyeszékhely önkormányzata áprilisban adta át a fürdőhelyet a közbeszerzési versenytárgyalást megnyerő öt helyi vállalatnak. Tegnap Antal Árpád polgármester és Sztakics Éva alpolgármester a sajtó képviselőivel közösen vették szemügyre az eddig elvégzett munkálatokat.

– A mofetta, valamint a kültéri medence a Regionális Operatív Program pályázata révén készült el, a projekt összértéke 6,2 millió lej – mondta Sztakcis Éva, hozzátéve, hogy jövő héttől vehetik birtokukba a sepsiszentgyörgyiek, illetve bárki, aki Sugásfürdőre látogat, az elkészült turisztikai és gyógyászati létesítményeket.


Fotó: Vargyasi Levente - 2012. június 7.

A mofetta keddtől vasárnapig tart nyitva 10 és 19 óra között, éppen ezért a helyi közszolgálati vállalat keddtől különjáratot indít Sugásfürdőre: a mikrobusz 10 és 16 órakor indul Sepsiszentgyörgyről, visszafelé pedig 13 és 19 órakor. A látogatók rendelkezésére áll a szabadtéri medence fölötti hegyimentő-ház is, az üzemeltetővel való egyeztetés értelmében keddtől vasárnapig szintén nyitva tart az épület, így az ottani mellékhelyiségeket bérmentve használhatják a kirándulók, turisták.
Emellett dolgoznak az extrém­s­port-pályán, illetve a minigolfpályán és teniszpályán, ugyanakkor megújul a melegfürdő is. Megérkeztek a cserepek, jelenleg a tetőszerkezeten folynak a munkálatok, és rendbe teszik a helyi vendéglőt is. Antal Árpád polgármester elmondta, mire befejezik az építkezéseket, arra a Borvíz utca korszerűsítési munkálataival is elkészülnek. A városvezető ezúton is kéri az ott lakók és a Sugásfürdőre látogatók türelmét és megértését.

– Gyakorlatilag az elmúlt négy évben ez a harmadik olyan létesítménycsoport Sugásfürdőn, amelyet kormány-, illetve uniós pénzekből újítunk fel, így hamarosan be is fejezzük Sugásfürdő teljes korszerűsítését. A sípályát minisztériumi pénzekből alakítottuk ki, a Borvíz útja projekt révén gyógykezelő-központ épült, ez a mostani beruházás pedig az utolsó a sorban – közölte Antal Árpád, megjegyezve: ha mind összeadjuk a befektetések értékét, akkor Sugásfürdőt négy-ötmillió euróból varázsolták újjá.



<< vissza



Oldal megjelenítése: 28592    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem