2024. december 21., Szombat
Hírarchívum
Hatszáz új munkahely az új autóalkatrész-gyárban

Már megkezdték a munkaerő-toborzást Autoliv Kft. az idén induló sepsiszentgyörgyi gyárába. Akad is jelentkező bőven, ugyanis két nap alatt több mint 2700 önéletrajzot nyújtottak be a megyeszékhelyiek és a környékbeliek. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere szerdán mutatta be a sajtó képviselőinek Ionel Fierbinţeanut, az Autoliv Románia Kft. vezetőjét, aki a gyáregység termelési kapacitásáról, üzleti politikájáról és a jövőbeli tervekről is beszélt.

A svéd tőkéjű Autoliv-csoport 2007-től van jelen a romániai munkaerőpiacon, azóta folyamatosan terjeszkedik. Temesváron, Brassóban, Lugoson és Prázsmáron is létesítettek gyárakat, 3500 személynek adva munkát.
– Az Autoliv tizenhat helyszín közül választotta ki Sepsiszentgyörgyöt, és komoly tervekkel érkezik ide, hiszen ebben a városban hagyománya van a textiliparnak – közölte Ionel Fierbinţeanu.

Már elkezdődtek az alkalmazások is, a következő hetekben hatvan személyt vesznek fel, akiket az Autoliv tunéziai, török- és franciaországi egységeinél képeznek tovább, ugyanis komoly és megbízható szakemberekre lesz szüksége a sepsiszentgyörgyi egységnek. Egyelőre az LRO nadrággyártól megvásárolt épületben zajlik a toborzás, de hamarosan a városközpontban is nyitnak egy irodát, ahol fogadni tudják majd az ügyfeleket, érdeklődőket.


Fotó: Vargyasi Levente


A cég romániai igazgatója elmondta, nemcsak a kormánykerekek bőrborításának felvarrásával fognak foglalkozni a szentgyörgyi egységben, hanem teljesen kész autókormányokat is gyártanak, júliusban már napi háromezret.

– Olyan világhírű autógyáraknak készítjük majd a kormánykereket, mint az Audi, az X szériás BMW-sorozat, a Škoda vagy a Volkswagen – részletezte Fierbinţeanu, hozzátéve, ez nagyon komoly munka, hiszen a kormánykerekek nagyon bonyolult szerkezetek, és megbízhatóak kell legyenek, hiszen emberéletek múlhatnak azon, ha egy volán hibásan van elkészítve. Romániában az elmúlt egy évben 30 millió terméket és alkatrészt gyártott le a cég, és mindössze egy darabra érkezett panasz. A kormánykerekekre is egy speciálisan, csak erre a célra Ausztriában kitenyésztett marha bőrét lehet rávarrni. Egy állat bőréből három kereket tudnak bevonni, egy teljes marhabőr-szállítmány pedig kétmillió euróba kerül.

Idén a cég 600 személyt alkalmaz, többek között az LRO nadrággyártól leépített dolgozók is jelentkezhetnek az Autolivnél. Fierbinţeanu szerint a vállalat 2013-ban folytatni fogja sepsiszentgyörgyi egységének bővítését, a tervek szerint így közel ezer embernek adnak majd munkát.



<< vissza



Oldal megjelenítése: 26723    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem