2024. április 20., Szombat
Hírarchívum
Kezdődik a kazánház-tartályok felszámolása

Várhatóan jövő hét folyamán lát neki a versenytárgyalást elnyert szakvállalat, hogy felszámolja a sepsiszentgyörgyi egykori kazánházak környékén található üzemanyagtartályokat. Bálint József alpolgármester elmondta: az önkormányzat már kijelölte a helyet, ahol a vállalat a szükséges haszongépjárműveit időszakosan el tudja helyezni, és hétfőn elviekben már meg is érkeznek ezek a gépek. Az elöljáró hozzátette, tudomásuk szerint a brassói szakcég már felvette a kapcsolatot a Kovászna Megyei Sürgősségi Felügyelősséggel és a megyei környezetvédelmi hatósággal is, ugyanis ez volt a munkálatok biztonságos lebonyolításának egyik feltétele. Mint arról beszámoltunk, a szakcég vállalta, hogy a tartályokat kis is takarítja, illetve a földből történő kiemelésük után szét is vágja, majd ócskavasként való értékesítésük után a pénzt az önkormányzat kapja meg.



<< vissza



Oldal megjelenítése: 23864    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem