2024. december 21., Szombat
Hírarchívum
Kérik a magyar nyelvtudást

A Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) döntéséről számolt be csütörtökön Antal Árpád András polgármester, amelynek értelmében a húszezernél nagyobb lélekszámú településeken a rendőrség közrendi és közlekedésrendészeti osztályai az önkormányzat hatáskörébe kerülnek jövő év elejétől.

A városvezető teljesen természetesnek tartja ezt az elképzelést, hiszen már most is hatásköri átfedések vannak a helyi rendőrséggel. A hatékonyságot is lényegesen növelni lehet így, és elkerülhető például az, hogy amikor a közlekedésrendészeti vagy a közbiztonsági osztályra van szükség, ők éppen a város másik részén vannak bevetésen.

Antal Árpád ugyanakkor elmondta, már egyeztetések történtek a belügyminisztériummal a finanszírozás tekintetében. Jelenleg két forgatókönyv lehetséges: az első szerint a jövedelemadónak az önkormányzatokhoz visszaosztott részéből fedeznék a költségeket, a másik szerint pedig – a tanügy finanszírozásához hasonlóan – egyfajta fejpénzrendszer lépne érvénybe. A polgármester szerint az első változat nem felel meg a sepsiszentgyörgyi önkormányzatnak, ugyanis ez inkább a nagy településeknek kedvez, ahol nagyobb az adóbevétel. Traian Igaş tárcavezető az egyeztetések során inkább a második megoldás felé hajlik.

Antal Árpád hozzátette, az önkormányzat részéről a rendőrség minden dolgozója „fehér lappal” indul az átvételt követően, és várhatóan nem lesznek fennakadások, problémák. Ez annak alapján is feltételezhető, hogy az elmúlt három évben mind a megyei, mind a városi rendőrséggel korrekt viszonyt ápolt a városháza, és ez remélhetőleg megmarad. Az önkormányzat ugyanakkor fenntartja azt az igényét, hogy a majdani átkerülő rendőrök ismerjék a magyar nyelvet, de ezt az elvetcsak fokozatosan alkalmazzák.



<< vissza



Oldal megjelenítése: 24274    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem