2024. december 21., Szombat
Hírarchívum
Megsütötték a Nemzet Kenyerét

Két, ötven kilogrammosra tervezett nemzeti kenyeret sütöttek Sepsiszentgyörgyön az augusztus 20-i Szent István-napi ünnepség alkalmából. Tegnap korán kezdték el dagasztani a félmázsás kenyeret a megyeszékhelyi Diószegi Pékség dolgozói. A több órát igénybe vevő kenyérkészítés során két óriás cipót sütnek ki. Az ötlet Magyarországról származik, a két kenyeret egy időben, augusztus 20-án szentelik meg és vágják fel, így fejezvén ki az anyaországi és a székelyföldi magyarság együvé tartozását.
                              
A Szolnok Televízió Megsütjük a Nemzet Kenyerét című kezdeményezésére sütött két, ötven kilogrammot is meghaladó kenyeret tegnap Sepsiszentgyörgyön a Diószegi Pékség, a Lipót Pékséggel közösen. A Park Vendéglő előtt megépített tégla kemencében tegnap délben már javában folyt a kenyérsütés ceremóniája. A magyarországi alföldi lisztből és székely pityókából készülő cipók tésztáját már tegnap kora hajnalban összegyúrták.


Fotó: Henning János

Diószegi László sepsiszentgyörgyi pékmester és pékségtulajdonos elmondta, hogy a kenyér alapanyagául szolgáló kovásznak nyolc órát kellett állnia, és ahhoz, hogy elkészüljön a nem mindennapi kenyér, 35 kg lisztet, 5 kg burgonyát, fél kg élesztőt, 1 kg sót és több liter vizet használtak fel.

– Ez finom kenyér lesz, hiszen kézzel dagasztottuk, és úgy tartják, hogy attól válik ízletessé a mindennapi betevőnk, ha a pék verejtéke is belesül a tésztába – jegyezte meg viccesen Diószegi László. Egy ekkora kenyér elkészítéséhez nem csak az előkészületek, hanem maga a sütés is elég hosszas folyamat, hiszen hat órát tölt el a több mint félmázsás cipó a téglából rakott, fahevítésű kemencében. A tervek szerint augusztus 20-án, egy időben fogják megszentelni a nemzet kenyerét.


Fotó: Henning János

Az egyik székely, pityókás házikenyeret Szolnokon szombaton, a másikat pedig szintén aznap Sepsiszentgyörgyön, a Szent József katolikus templomban, a 18 órakor kezdődő szentmise után fogják ünnepélyesen felvágni és szétosztani. Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád, aki Tamás Sándor megyei tanácselnökkel közösen egyben a rendezvény védnöke is, elmondta, hogy ez a kenyérsütés a magyarországi és székelyföldi közös együttműködés és együttgondolkodás eredményeként jött létre, és minden városlakót szívesen látnak a Szent István-napi szentmise utáni ünnepi kenyérszelésre.



<< vissza



Oldal megjelenítése: 24264    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem