2024. március 29., Péntek

Szeptember 12-én és 13-án Sepsiszentgyörgyre érkezik a Ma Birodalmának Árgyélus Királyfija


A DATE Egyesület, a Román Kormány Főtitkársága, az alárendeltségében működő Közösségfejlesztési Szolgálat támogatásával, illetve az új művészeti formákat fejlesztő művészek segítségével szeptember 12-én és 13-án bemutatja a Ma Birodalmának Árgyélus Királyfija című, 3D-ben vetített kétnyelvű előadását 20:30-tól kezdődően. A vetítés Sepsiszentgyörgy Főterén, a Gyárfás Jenő Képtár homlokzatán lesz látható.

A XXI. századi román népmese Árgyélus Királyfijának modern változata elevenedik meg mindkét este 20:30-tól a Gyárfás Jenő Képtár homlokzatán. Árgyélus Királyfi egyben a százéves rajzfilm ünneplésének házigazdája is lesz, a mesehős régi, rövid rajzfilmeket is bemutat magyar és román nyelveken. Íly módon Árgyélus Királyfi képviseli a két kultúra animációjának csúcspontját, 100 évvel az első romániai rajzfilm megjelenése után.

A hétvégén a Főteret a mesefigura uralja majd, aki egy színekkel teli installáció segítségével emelkedik fel 5 méterre a talajtól. A Ma Birodalmának Árgyélus Királyfija a sepsiszentgyörgyi megállójára hagyományos elemekkel érkezik, melyek a fiatalok számára egy pszicho-pedagógiai szerepet játszó történet varázsát mutatják be. Ezenkívül a kicsik hazavihetik Árgyélus Királyfi történetét, mivel rendelkezésükre áll majd egy könyvecske, amely napjaink hősének vitéz történeteit illusztrálja.

A COVID-19 járvány miatt előadások sora került virtuális térbe, a külföldi kulturális mintákhoz hasonlóan, a Románia Kormánya által támogatott projekt előtérbe helyeziazokat az értékeket, amelyek ennek az országnak az összes állampolgára számára közös nevezőt képeznek, és melyek mélyen rögzülnek a helyi archetípusban, annak érdekében, hogy megszilárdítsák a multikulturalizmust és az interkulturalizmust Románia szívében.

A Ma Birodalmának Árgyélus Királyfija című oktatási projekt célja a többnemzetiségű közösségek közti egyetértés elismerése, az „Együtt” szó erejének felismerése.

A gyerekkori népmese hőse a modern idők kihívásaival találja szemben magát. A helyi szuperhős bebizonyítja, hogy a türelem, a leleményesség és a kitartás olyan igazi értékek, amelyekkel mindannyian rendelkezünk és segítségükkel erősekké válhatunk. A Ma Birodalmának Árgyélus Királyfija erejét felhasználva új üzeneteket fogalmaz meg a toleranciáról, a polgári szellemről, a környezetünk iránti gondoskodásról, a szeretetről. A Gyárfás Jenő Képtár homlokzatán megelevenedő látványos vetített előadás a bátorságról, az emberségről, a toleranciáról és nem utolsó sorban a közeledésről szól.

Az vetítésre a vírus terjedése elleni küzdelemre vonatkozó összes szabályozás figyelembevételével kerül sor. A járókelők számára rendelkezésre álló helyet fertőtlenítik, a résztvevők számára jól látható módon kijelölik a biztonsági távolságtartás mezőit, maszk viselése pedig ajánlott, hogy a nézők és a járókelők teljes biztonságban élvezhessék az eseményt.

(A DATE Egyesület közleménye)
 

 




<< vissza


Oldal megjelenítése: 54994    


Utolsó módosítás: 2020-09-10    


Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem