2020. december 6., Vasárnap

A Közpénzügyi Igazgatóság kimutatásai szerint, június 30-ig a sepsiszentgyörgyi lakosok több mint 75 százaléka befizette az egész éves terület és épület utáni adóját. A lakók több mint 62 százaléka pedig a gépjármű utáni adóját is befizette.

A pontos számokat tekintve, a természetes személyek az épületek után befizetendő adók 76,21 százalékát, a területek utáni adók 77,31 százalékát, valamint a járművek után fizetendő összegek 62,38 százalékát fizették be.

A jogi személyek esetében, a kimutatás szerint az épületek utáni adók 63,14 százaléka, a területek utáni adók 60,22 százaléka, míg a járművek utáni adók 58,62 százaléka lett befizetve.

Az épület-, terület- és szállítóeszközök utáni adók és illetékek kifizetésének határidejét az első félévre június 30-ra hosszabbították meg a koronavírus-járvány miatt. Mindazok, akik eddig a dátumig kifizeték az egész éves adójukat 9 százalékos kedvezményben részesültek.

A második félévi adók és illetékek kifizetésének határideje szeptember 30.

A jelenlegi adótörvénykönyv értelmében a határidő lejártáig be nem fizetett adók és illetékek
értékéhez késedelmi kamatot számolnak. A határidő lejárta után, a befizetendő összeg értéke havonta 1 százalékkal növekszik. A késedelmi kamat számítása a lejárati határidőt követő naptól a hátralék kifizetésének napjáig tart.

Az idei évtõl a www.ghiseul.ro felület a jogi személyek részére is elérhető. Az online felületen az adók, illetékek és büntetések konzultálása és befizetése lehetséges.
 




<< vissza


Oldal megjelenítése: 15747    


Utolsó módosítás: 2020-07-08    


Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2020 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem