2024. március 28., Csütörtök

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem magiszteri színészosztályának végzőseit láthatjuk június 7-én,  kedden 19 órától Sepsiszentgyörgyön, a Tamási Áron Színház nagytermében.
A Halál c. katalán darab előadásában a művészeti képzés teljes palettájáról képet kaphatunk:
a végzősök mellett a II. év színis hallgatóit, koreográfusokat, zenészeket és a látványtervező szakosok munkáját is megismerhetjük.

Mennyire tartalmas az életünk a halál előtti pillanatból nézve? – teszik fel a kérdést az alkotó diákok. Mi befolyásolja azt, hogy ki hogyan hal meg, és milyen összefüggésben van a halál az életben tapasztalt irracionalitással? Hét halálról szól Sergi Belbel katalán drámaíró tizennégy szereplőjének tizennégy története. A drámaíró kegyetlenül játszik az élettel és a halállal, illetve az elmúlás előtti pillanatokkal. Minden szereplő halála fájdalmas, értelmetlen vagy banális, ugyanakkor mind meghökkentő.

Bocsárdi László, az egyetem professzora, az előadás rendezője szerint, különleges kalandnak számít a színház nyelvére fordítani egy filmforgatókönyvet. Sergi Belbel világa ugyanis leginkább Almodóvar és Iñárritu filmjeire, a kortárs spanyol és dél- amerikai életérzést bemutató, élet-halállal nyersen és mégis költőien foglalkozó rendezők miliőjére emlékeztet. A mi színházi környezetünkben ritkán találkozni filmes, vagy arra emlékeztető szöveggel – véli a Tamási Áron Színház igazgatója, ezért meglepetés lehet a nézőnek az egyszerű, minimális eszközzel létrehozott előadás. Mivel az egyetem más művészeti karai is bemutatkoznak, remélhetően a színházi pálya iránt is kedvcsináló lesz a vendégszereplés.
A barcelonai Katalán Nemzeti Színház igazgatója, Sergi Belbel történetei maiak, életszerűek. Az előadók – a II. éves magiszteri színész osztály és a II. éves színész osztály öt hallgatója – elmondásuk szerint, leginkább arra voltak kíváncsiak, hogyan, milyen színházi eszközökkel érhető el, hogy az élet-halál témájával a nézők is szembesüljenek.
 


Szereplők: Magyari Izabella, Ruscsák Péter, Horváth Anna, Nagy Dóra, Hasenfratz-Szegvári Júlia, Rózsa László, Szilasi Eszter, Keresztes Ágnes, Hajdú Imelda végzős magiszteris, valamint Kiliti Krisztián, Kádár Gellért, Pásztor Márk, Pignitzky Gellért, Indrei Ábel, Korodi Janka másodéves hallgatók.
Táncosok: Joó Renáta, Szabó Franciska (I.év koreográfia), Könyves Andrea Evelin (II.év koreográfia), Jáger Simon (III.év színész osztály). Koreográfus: Bezsán Noémi, m.v.
Zenészek: Máthé Zsuzsa, Benczédi Orsolya, Floștoiu Șerban, Jakab Hunor-Zsolt, Bodó Tamás, a marosvásárhelyi Művészeti Líceum diákjai és Ádám Rebeka zenepedagógus hallgató. Zene: Boros Csaba színművész, m.v.
Díszlet-jelmez: II.év látványtervező osztály - Lokodi Anna Aletta, Nagy Eszter, Czirják Beatrix, Szőke Zsuzsa, Bereczki Botond. Irányító tanár: Bartha József.
Dramaturg asszisztensek: Csegzi Noémi, Tőkés Attila (II. év teatrológia osztály), rendezőasszisztens: Nagy Sári (II. év teatrológia-impresszárió osztály).
A Halál c. előadást 2016. március 4-én mutatták be Marosvásárhelyen, június végén az egyetem hallgatói a Kisvárdai Határon túli Színházak Fesztiválján is fellépnek.

A kedd esti előadásra jegyek a Városi Kulturális Szervezőirodában kaphatók.  Nyitva tartás: hétfő–csütörtök 11–16, péntek 11–13 (Szabadság tér 1. szám). Jegyárak: kedvezményes jegyek 5 lej, teljes áru jegy 10 lej.
Szervezők: Kónya Ádám Művelődési Ház, Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, Tamási Áron Színház.
 




<< vissza


Oldal megjelenítése: 25794    


Utolsó módosítás: 2016-06-02    


Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem